Posted in Híreink

A SZEOL ellen kezdődött az edzőmeccsek sora

Január 18-án szerdán játszotta első edzőmérkőzését az NB III-as tavaszra készülő felnőtt csapatunk. Major László vezetőedző igyekezett mindenkinek játéklehetőséget biztosítani, Szarvas József is bemutatkozhatott a…

Tovább
Posted in Híreink

Volt minden a női felnőtt futsalban

Az elmúlt hétvégén a negyedik fordulót rendezték a megyei női felnőtt futsal bajnokságban. A mieink három meccset játszottak, győzelem, döntetlen és vereség is született.

Tovább
Posted in Híreink

Gyógyulnak sérültjeink

„Jól vagyok, minden a tervek szerint halad. December közepén voltam a 3 hónapos ellenőrzésen, akkor engedélyt kaptam a kocogásra, így az első utam a konditerembe…

Tovább
Posted in Híreink

Remekül kezdték az évet az U11-esek

U11-es csapatunk a téli időszakban részt vesz a futsal bajnokságban. A fiatalok az elmúlt hétvégén játszottak az idei év első fordulóját. Három mérkőzésből hármat nyertek.

Tovább
Posted in Híreink

Focizz és tanulj!

Kedves 8. osztályos labdarúgók! A Hódmezővásárhelyi FC és a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum egy nagyszerű lehetőségre szeretné felhívni a figyelmeteket.

Tovább
Posted in Híreink

Megkezdte a felkészülést NB III-as csapatunk

Az NB III Közép csoportjában szereplő felnőtt csapatunk megkezdte a felkészülést a februári folytatásra. A fiúkra több edzőmérkőzés is vár a felkészülési időszakban.

Tovább
Posted in Híreink

Potyogtak a gólok a megyében

A megyei U19-es bajnokságban szereplő csapatunk tökéletes teljesítményt nyújtott az őszi szezonban. Bacsa Zsolt tanítványai mind a tizennégy meccsüket megnyerték, ráadásul átlagban nyolcszor köszönt be…

Tovább
Posted in Híreink

Egyre több a fiatal a klubnál

Több szempontból is kiváló félévet zártak a legfiatalabb korosztályaink. Kandó Róbert edző nyilatkozott ezzel kapcsolatban a klub honlapjának.

Tovább
Posted in Híreink

HFC U11: „Ügyes csapatot vehettem át”

Szeptemberben került az U11-es csapatunk élére Antal Krisztián edző. A közös munkát ő értékelte.

Tovább
Posted in Híreink

HFC U15: „Ebben a csapatban több van”

Habár a tabellát nézve a középmezőnyben áll az NB II-ben szereplő U15-ös csapatunk. Dezső Ferenc tanítványai ugyanakkor bizonyos mutatókban az élmenőkhöz tartoznak.

Tovább