Hódmezővásárhelyi FC – OMTK-ULE 1912

vs

Részletek

Ez történt a mérkőzésen

A találkozón végig a hazaiak domináltak, ami az első játékrész során két gólban is megnyilvánult. Katona György és Szabó Márk is gólt szerzett.

A fordulás után pedig tovább igyekezett hengerelni a Vásárhely, ami kisebb szépséghibákkal, de sikerült is. Hrabovszki Zoltán olyan 18 méterrel eresztett meg egy lövést a bal oldalról, ami a felső lécről a vonal mögé esett, igaz onnét kifelé pattant – bár Szabó Márk ekkor is résen volt, érkezett és visszapofozta a kapuba a labdát.

Ezt követően viszont a vendégek szépíteni tudtak. A tizenhatoson belül történt lökést követően ítélt büntetőt Kiss Richárd játékvezető, amit az orosháziak gond nélkül értékesítettek.

A negyedik vásárhelyi gól egy szögletet követően esett meg. Bartyik Norbert ívelt be, Rácz Dezső pedig ellent mondást nem tűrve érkezett és fejelt a kapuba.

Később pedig Kecskeméti volt igen agilis, zavarba hozta az ellenfél kapusát, aki hibázott, Kecskemét pedig labdát szerzett és a középen érkező Rácznak passzolt, aki másodszor is eredményes volt.

A hajrában egy hátul történt kavarodást követően az Orosháza újabb szépítő gólt szerzett, így 5-2 lett a találkozó vége.

Felkészülési mérkőzésen:

Hódmezővásárhelyi FC – OMTK-ULE 1913 5-2 (2-0)

Szűcs Róbert: „Javulunk meccsről meccsre. Láttam nagyon jó dolgokat, szép gólokat, jó úton járunk. De hangsúlyoznám még egyszer, hogy nagyon sok idő lesz, mire ez szépen össze fog állni. Nagyon sok dolog, amit próbálunk gyakorolni, kezdenek működni, de az idő rövidsége miatt ezt csiszolni kell bajnokságig és majd közben is.”

Forrás: oldalvonal.hu

Fotók a HFC Facebook oldalán.

Részletek

Közzétéve Időpont Bajnokság Szezon
2018-07-21 10:00 Nyári felkészülési meccsek 2018/2019

Helyszín

Hódmezővásárhely, városi stadion
Hódmezővásárhely, Szabadság tér 66, 6800 Magyarország

Eredmények

CsapatElső félidőMásodik félidőGól
HFC235
OMTK-ULE0122