Időszak: július 2016

Szilágyi Norbert: „A csapatjáték lehet az erősségünk”

Hamarosan kezdődik az új szezon a Hódmezővásárhelyi FC számára. A felkészülésről, az edzőmérkőzésekről csapatunk játékosával, Szilágyi Norberttel váltottunk pár szót.

“A felkészülési munka nagy részét elvégeztük. Némelyik edzőmeccsünk sajnos nem úgy sikerült, hogy terveztük. Viszont augusztus 7-én kell majd igazán bizonyítanunk, azért adják a három pontot. Szombaton még játszunk egy felkészülési mérkőzést, a hibákat ott még lesz esélyünk kijavítani.”

Tovább

Nem sikerült győzni a Mórahalom ellen

Fontos felkészülési meccset játszott szerdán a HFC felnőtt csapata. A szintén NB III Közép csoportjára készülő Mórahalom gárdáját fogadtuk. Ez alkalommal nem ment tökéletesen a játék és végül alulmaradtunk a megyei bajnokcsapattal szemben.

Fülledt melegben kezdődött meg este 6-kor a mérkőzés. A Mórahalom nem feltartott kézzel érkezett, fegyelmezett védekezéssel reagáltak támadásainkra, aminek eredményeként nem igazán sikerült mögéjük kerülni vagy feltörni a védelmet.

Tovább

Megvan a megyei csapatunk sorsolása

Sorsoltak a megyei I. osztályban. Az előző szezonban a megye kettőt megnyerő csapatunk a soron következő szezonban a megyei élvonalban indul. A Szentesi Kinizsi ellen kezdhetjük a bajnokságot.

Elkészült a megyei I. osztály sorsolása. A HFC II a Szentesi Kinizsi ellen indíthatja a bajnoki küzdelmeket. A meccset hazai pályán játsszuk, augusztus 21-én vasárnap 17 órától.

Tovább

Bemutatkoznak újoncaink: Alex Rajmund

A Puskás Akadémián nevelkedett, majd a Videotonnál is játszott Alex Rajmund, aki most Tiszakécskéről érkezik Hódmezővásárhelyre. A villámgyors szélsőnk HFC-s pályafutása azonban nem indult egy könnyen. Rögtön egy fél éves kihagyással kezdhet.

Tovább

Nem volt az év meccse, de nyertünk

Szombaton délelőtt a Békés megyei I. osztályban szereplő Mezőhegyes otthonába látogattak az NB III Közép csoportjára készülő játékosaink. A 2-2-es döntetlent hozó első 45 perc után végül, ha nem is a legkönnyebben, de sikerült megnyernünk a mérkőzést.

Tovább

Bemutatkoznak újoncaink: Szabó Marcell

Balatonfüredről költözik vissza a régióba Szabó Marcell. A 22 éves játékos kapusként lehet jelen csapatunk életében.

Az előző szezonban az NB III Nyugati csoportjában szereplő Balatonfüred gárdáját erősítette Szabó Marcell. A fürediek számára azonban nem sikerült a bennmaradás, Marcell pedig úgy döntött, hogy Vásárhelyen folytatja pályafutását.

Tovább

Békés megye bajnokát vertük

Szerdán újabb felkészülési mérkőzést játszott az NB III-as bajnokságra készülő csapatunk. Ez alkalommal a frissen feljutott Méhkerék gárdáját fogadtuk. Szabó II. Dávid, Bartyik Norbert és Fábián Imre góljaival tudott nyerni a HFC.

Igazi erőfelmérőt játszott szerdán a HFC. A csapat a Békés megyei bajnokságot megnyerő Méhkerék ellen meccselhetett, a két csapat pedig az NB III-ban is találkozik majd egymással.

Tovább

Bemutatkoznak újoncaink: Puskás Zoltán

Az NB III Középcsoportját megnyerő Kozármislenytől érkezik Vásárhelyre Puskás Zoltán. A csatárposzton tevékenykedő játékos kvázi hazaérkezik, hiszen szegvári kötödésű.

A Csongrád elleni felkészülési meccsen elől centerként egy új fiút láthatott a közönség. Puskás Zoltánt, aki az előző kiírás NB III-as bajnokától, a Középcsoportot megnyerő Kozármislenytől érkezett a HFC-hez.

Tovább