
A hétvégén Mórahalmon folytatódott a HFC U17-es és U19-es csapatainak a bajnokság.
A fiatalabb korosztály számára jött ki a lépés jobban Mórahalmon. Pacskó Szabolcs révén hamar vezetést szereztünk, majd Légrádi András növelte az előnyt. Izgalmakból persze így sem volt hiány, hiszen a fordulás után zárkózott a Mórahalom, a 70. percben viszont Kovács Renátó visszaállította a kétgólos előnyünket, ami elégnek bizonyult a pontszerzéshez.
MLSZ U17 III. osztály, Dél-keleti csoport, 23. forduló
Mórahalom VSE – Hódmezővásárhelyi FC 1-3 (0-2)
HFC: Kekezovic, Légrádi, Virág, Nagy, Pacskó, Babcsán, Németh, Balázs, Szőke, Kovács, Borbás
Edző: Dezső Ferenc
Vásárhelyi gólszerző: Pacskó, Légrádi, Kovács
Az U19-esek számára viszont mondhatni semmi nem jött össze. Az első játékrészben két gólt szereztek a hazaiak, amire nem volt válaszunk. A fordulás után pedig gyorsan még két góllal növelték előnyüket, amit már nem sikerül ledolgoznia a mieinknek. Így most négy fordulóval a bajnokság vége előtt úgy tűnik, már nehezen elérhető a dobogó a végelszámolásnál.
MLSZ U19 III. osztály, Dél-keleti csoport, 23. forduló
Mórahalom VSE – Hódmezővásárhelyi FC 4-0 (2-0)
HFC: Nagy Abonyi, Grexák, Bereczki, Jakus, Gaudi, Rostás, Tóth, Marjai, Friedl, Rákos, Szabó
Edző: Bacsa Zsolt, Vinnai István