
A bajnoki címre is esélyes Bordánnyal játszotta hétvégi bajnoki meccsét a Hódmezővásárhelyi FC Női U18-as csapata.
Az előzetes várakozások alapján sem számíthattunk könnyű mérkőzésre a Bordány ellen. Ezek a várakozások pedig sajnos beigazolódtak. A vendégek bajnokaspiránshoz méltó módon játszottak és tulajdonképpen sikerült felőrülniük a mieinket. A pontszerzés így elmaradt, még három forduló van hátra a szezonból.
Csongrád megyei Női U18-as bajnokság, 23. forduló
Hódmezővásárhelyi FC – Bordány SK 0-6 (0-2)
HFC: Schneider, Balog, Csala, Albert Zs., Horváth, Tóth, Dobsa, Kun, Klézli
Csere: Borsodi, Albert J.
Edző: Mucsi Dénes
Nyilatkozat: “Egy bajnokesélyes csapat ellen, ahol teletűzdelt volt utánpótlás NB1-ben pallérozódott játékos játszik és volt 3 olyan játékosom a kezdőben, aki 6 évvel volt fiatalabb az ellenfél játékosainak zöménél, nem szabad magasra tenni az elvárásokat. Az első 20 percben, ameddig kicsi területet engedett az ellenfél, én úgy gondolom, hogy láthattunk magunktól egy-két szép labdakihozatalt, de az ellenfél kapuját ebben az időszakban sem tudtuk veszélyeztetni. Miután feljöttek ránk 1-1-ben védekezni, onnantól sajnos nem nagyon tudtuk kihozni a labdát sem.”