
A Budapest Honvéd II-es csapatával játszott bajnoki meccset vasárnap a Hódmezővásárhelyi FC NB III-as csapata. Hetek óta tartó nyeretlenséget követően szerzett három pontot a gárda.
Úgy tűnik végre szinte minden klappolt számunkra egy NB III-as bajnokin. Sikerült helyzeteket kialakítani, gólokat szerezni és a koncentrációval sem volt probléma, megérdemelten gyűjtöttük be a három pontot.
A vezetést az első játékrész végén Csordás Simon szerezte meg. Balogh Gusztáv végezhetett el jó helyről egy szabadrúgást, lövése azonban a sorfalról lepattant, ám így volt jó: Csordás Simon csapott le a játékszerre és 16 méterről a kapuba bombázta azt. A fordulás után Katona György is betalált, egy kontrát követően született a második vásárhelyi gól, igaz erre volt válaszuk a hazaiaknak, Komiszár nem sokkal később fejjel volt eredményes. Ezzel pedig mint kiderült a végeredmény is kialakult, 2-1-re nyertük a találkozót. Üröm az örömben, hogy Krnács Richárd és Balogh Gusztáv és megsérült a találkozón, cserélni kellett őket.
Sajnos a bennmaradást jelentő helytől így is 9 pont a lemaradásunk és három mérkőzés van még hátra a szezonból.
NB III Közép csoport, 27. forduló
Budapest Honvéd-MFA II. – Hódmezővásárhelyi FC 1-2 (0-1)
Honvéd II: Berla, Markos, Banó-Szabó, Horváth, Király, Bamba, Darabont, Májer, Skvorc, Bence, Rózsahegyi
Csere: Tomori, Adayilo, Komiszár, Pisont, Nagy, Novák
Edző: Pisont István
HFC: Krnács, Jankelic, Tóth, Szabó Cs., Bódai, Hrabovszki, Mezei, Katona, Csordás, Povázsai, Balogh
Csere: Kandó, Szabó M., Darida, Vass, Gyüre, Rácz
Edző: Szűcs Róbert
Gólszerző: Komiszár illetve Csordás, Katona