Szerző: Szeri Csaba
Koncz gólja és a csapat küzdése három pontot ért
Szerdán az FC Dabas elleni NB III-as bajnoki mérkőzését pótolta a Hódmezővásárhelyi FC felnőtt csapata. A találkozót mindvégig hatalmas hajtás és küzdés jellemezte, a Vásárhely…
A Gyulát nem, a Makót verni tudták a Dezső-legények
Az elmúlt két bajnoki fordulóban előbb a Gyula csapatát fogadta a HFC U14-es és U15-ös csapata, majd legutóbb a Maros-menti UFC otthonába látogattak Dezső Ferenc…
A listavezetőt verte a HFC II.
Izgalmas és kiélezett csatát vívott egymással a Hódmezővásárhelyi FC II. és a Csongrád TSE szombaton a stadion műfüves pályáján.
Három ponttal gazdagadott a HFC Vecsésen
Meglett a kötelező, 2 gólos győzelmet aratott a HFC NB III-as felnőtt csapata Vecsésen.
Vecsésen bizonyíthat a HFC
Szombaton a Vecsés elleni bajnokival folytatódik az NB III-as szezon a HFC számára.
A listavezetővel csatázik a HFC II.
Izgalmas és fontos mérkőzésre készül a Hódmezővásárhelyi FC II-es csapata. A Bacsa-Vinnai tanítványok a megye élvonal listavezetőjét fogadják szombaton.
HFC megyei U19: Nem a legjobb játékkal, de jöttek a pontok
Sűrű volt a megyei élvonalban szereplő HFC U19 menetrendje az elmúlt napokban. A fiúk a hétvégén Kisteleken, szerdán pedig Deszken meccseltek.
Döntetlent játszott a női felnőtt csapat
Osztozkodtak a hölgyek a pontokon a megyei II. osztályban a Hódmezővásárhely – Szentes mérkőzésen.
Békéscsabán szerzett pontokat a HFC U19
Parázs és vásárhelyi szempontból jó mérkőzést játszott egymással az U19-es III. osztályú bajnokság legutóbbi fordulójában a Békéscsaba UFC és a Hódmezővásárhelyi FC. A vendégek 2-1-es…
HFC U13: Nagyot küzdöttek a fiúk a második félidőben
Tartalékos összeállításban lépett pályára a Törökszentmiklós ellen a HFC U13-as csapata, ám kis híján így is pontot szereztek a fiatalok.