
A Dunaharaszti MTK vendégeként léptünk pályára vasárnap az NB III-as bajnokságban. Hamar hátrányba kerültünk, ám végül összejött a fordítás és újabb pontokkal gazdagodtunk.
Három perc alatt jutott előnyhöz a hazai csapat. A védelmünk egy felívelt labdát követően nem volt a helyzet magaslatán, Bozsik Viktor azonban nem teketóriázott, a hálóba küldte a labdát.
A kezdeti megingást követően azonban inkább nálunk volt a kezdeményezés, igyekeztünk mihamarabb javítani a csorbát. Szerencsére ezt még a félidei lefújás előtt sikerült is megtenni. Máté Péter egy szabadrúgást követően talált be, kilencedik bajnoki gólját szerezve ezzel.
A fordulás után viszont meg kell vallani nem volt tökéletes a játékunk. A helyzetkihasználásról viszont ez szerencsére nem mondható el. A hazaiaknál is akadt baki hátul. Vereckei Dániel kezéből kiesett a játékszer, a pár perccel korábban csereként beállt Szabó Dávid pedig jókor volt jó helyen, megszerezte a vezetést.
A meccs krónikájához vásárhelyi részről még egy szabályosnak tűnő, de meg nem adott gól is fűződik, így a végeredmény 2-1 lett a HFC javára.
A következő bajnoki meccsünket szintén idegenben, a Dabas-Gyón ellen vívjuk a hétvégén.
Labdarúgó NB III Közép csoport, 22. forduló
Dunaharaszti MTK – Hódmezővásárhelyi FC 1-2 (1-1)
Dunaharaszti, vezette: Kovács Imre (Kovács Gábor, Pipicz Norbert).
Dunaharaszti:Vereckei – Miskei (Benke, 73′), Ferenczi, Márton, Bozsik, Mészáros D., Rebecsák (Scheiber, 65′), Nyéki, Gacsal, Dallos, Rétsági. Vezetőedző: Króner Péter.
HFC: Bordás – Kormányos, Tóth J. (Fátyol, 61′), Horváth B., Szilágyi, Mezei, Pataki, Végh (Tóth A., 55′), Máté, Huszár, Szarvas (Szabó D., 61′). Vezetőedző: Major László.
Gól: Bozsik (6′) ill. Máté P. (41′), Szabó D. (64′).
Sárga lap: Pataki (38′), Horváth B. (90+1′).
Kiállítva: Mészáros D. (52′).
Major László: “Bár nem játszottunk jól, de úgy gondolom, aki idegenben fordítani tud, az megérdemli a győzelmet.”