Hatot vágtunk a Kisteleknek

Vasárnap első hazai bajnoki meccsünket vívtuk a megyei I. osztályban. A Kisteleki TE érkezett hozzánk, a pontokat jó játékkal és gólokkal sikerült itthon tartanunk.

Félóra ismerkedést követően Brizik-Bodrogi István zörgette meg a kisteleki hálót, amihez még a szünet előtt Darida Ádám is hozzápakolt egyet. Így megnyugtató kétgólos előnnyel várhattuk a folytatást.

A fordulás után is inkább a HFC II. volt a kezdeményezőbb. Két alkalommal irtó közel kerültünk a harmadik gólhoz, de a vendégvédők időben tisztázni tudtak. Elől azonban nem voltak ilyen szerencsések, csak elvétve sikerült a vásárhelyi tizenhatos közelébe férkőzniük, igazán meleg helyzetet pedig egy alkalommal okoztak.

67 perc játékot követően viszont beindult a vásárhelyi henger. Vaits Viktor betalált, majd nem is nagyon volt megállás, még három gólt pakoltak a mieink a már meglévő háromhoz.

Sorrendben Bartyik Roland, Darida Ádám és Dudás Bence köszönt be.

A csapat legközelebb idegenben mérkőzik, a Makó FC elleni hétvégi csörte cseppet sem ígérkezik könnyű diónak.

Csongrád megyei I. osztály, 17. forduló

Hódmezővásárhelyi FC II. – Kisteleki TE 6-0 (2-0)

HFC: Szatmári, Varga, Német, Brizik-Bodrogi, Vaits, Gyuris, Antal, Bartyik, Kökény, Marton, Darida
Cserék: Kovács, Fekete, Dudás, Gyürki Vezetőedző: Vinnai István

Kistelek: Ábrahám, Oláh, Szabó, Bárkányi, Tóth, Antal, Bosánszki, Bertók, Dargó, Sisák, Droga
Cserék: Kordás, Polyák, Keresztes Vezetőedző: Antal Róbert

Gólszerzők: Brizik-Bodrogi, Darida (2), Vaits, Bartyik, Dudás

Vinnai István: „Ősszel a hazai meccseken mindig partiban voltunk. Úgy tűnik, hogy a műfüves játék fekszik jobban a csapatnak. Kökény Tamás rutinja jól jön, biztos több játékosnak ad olyan bizalmat, amitől jobb teljesítményt tudnak kihozni magukból.”

Author: Szeri Csaba