
Bacsa Zsolt U19-es csapata a megyében már a legutóbbi meccsen megszerezte a bajnoki címet. Ez viszont nem azt jelenti, hogy a fiúk leeresztettek volna. Tizenkilenc gólt csak sikerült megint az ellenfél kapujába gyűrni.
A szerdai Mórahalom elleni III. osztályú bajnoki nem sok energiát vett ki a fiúkból, akik pénteken bajnokhoz méltó módon szerepeltek a megyében. A legutóbbi 20 gólos Sándorfalva elleni siker után a fiúk maximum azon szomorkodhatnak, hogy most eggyel kevesebbet gurítottak az Ásotthalomnak.
A tizedik perc után kezdődött meg a gólgyártás, Mohácsi Ozmin nyitott a sort, majd néhány perc eltéréssel jött a többi. 45 perc alatt 11 találat lett a vége. A félidőnek, mert, hogy a meccsből még egyszer 45 hátra volt. A fiúk gólszerzési kedve pedig a második játékrészben sem igazán hagyott alább, még nyolc találat volt a srácokban. A vége igazán magabiztos 19-2-es győzelem lett.
Csongrád megyei U19-es bajnokság, 28. forduló
Hódmezővásárhelyi FC – Ásotthalmi TE 19-2 (11-1)
HFC: Ambruzs, Gyuris, Gyüre, Kovács, Pap, Rostás, Pálinkó, Bürgés, Mohácsi, Friedl, Bán
Cserék: Nagy, Kandó, Biró, Gaudi Vezetőedző: Bacsa Zsolt
ÁTE: Lukács, Mustafa, Borbély, Ördögh, Kozma D., Kozma Á., Kókai, Papp, Császár, Gyenge, Popovics
Cserék: Kapitány, Joó, Papdi Vezetőedző: Kószó László
Gólszerzők: Pálinkó (2), Gyüre, Pap (2), Bürgés (3), Mohácsi (4), Rostás (3), Gaudi, Kandó (3) illetve Borbély, Popovics
Bacsa Zsolt: „A szerdai Mórahalom elleni mérkőzés után jó kis levezető edzés volt ez a mérkőzés. Készülünk a szerdai Szeged 2011 elleni mérkőzésre.”