Nem bírtunk az Ásotthalommal

A megyei élvonalban szereplő felnőtt csapatunk úgy tűnt fogást talál az Ásotthalmon, azonban végül mégis csalódnunk kellett. Elmaradt a pontszerzés.

Továbbra is kissé felemás a megyei élvonalban szereplő csapatunk teljesítménye. Vinnai István tanítványai az előző fordulóban a SZVSE ellen ikszeltek, most pedig az Ásotthalom érkezett Hódmezővásárhelyre. Könnyű mérkőzésre semmiképpen nem számítottunk, ősszel 2-0-s vereséget szenvedtünk, ám bíztunk abban, hogy nem marad el a revans.

Félóra játék után önbizalmunk akár továbbnőhetett, hiszen  Vaits Viktor révén megszereztük a vezetést, amit a játékrészben már meg is őriztünk.

A fordulás után azonban nyomott az Ásotthalom, a helyzeteinket pedig nem sikerült gólra váltani. Elmaradhatatlan volt, hogy megtörténjen az egyenlítés. Varga Krisztián egalizált.

Habár a levegőben lógott az újabb gól mégis úgy tűnt, hogy ennek a mérkőzésnek is pontosztozkodás lehet a vége. Az utolsó 10 percben azonban beindultak az események.

Szabó Tamás fordítani tudott, a középkezdést követően pedig szinte azonnal kétgólossá vált az ásotthalmi előny, egykori játékosunk Hauk Martin szerezte meg szezonbeli első ásotthalmi gólját.

A HFC II. ugyan próbált tempót váltani és Darida Ádám révén közelebb kerültünk a pontszerzéshez, de nem volt elég időnk újból egyenlíteni vagy esetleg fordítani. Pont nélkül maradtunk.

Csongrád megyei I. osztály, 28. forduló

Hódmezővásárhelyi FC II. – Ásotthalmi TE 2-3 (1-0)

HFC: Kovács, Német, Dudás, Szarvas, Bartyik R., Vaits, Szatmári, Antal, Nagy, Brizik-Bodrogi, Darida
Cserék: Gyuris, Mohácsi, Marton Sz., Varga, Fekete Vezetőedző: Vinnai István

ÁTE: Vasas, Puhalák, Németh, Szabadi, Szabó, Baji, Mészáros, Balogh, Mihalkó, Grósz, Varga
Cserék: Hauk, Király, Popovics, Kurucsai Vezetőedző: Kószó László

Gólszerzők: Vaits, Darida illetve Varga, Szabó, Hauk
Sárga lapok: Antal illetve Szabadi, Varga

Author: Szeri Csaba