Egy ponttal tért haza Dabasról NB III-as együttesünk.

Csapatunk végig mezőnyfölényben tudott játszani a Dabas otthonában. A 36. percben Földeák előbb kétszer Guth Ádámot rúgta meg, ekkor sárga lapos figyelmeztetés járt, majd Tóth Pétert buktatta, így a játékvezetőtől második sárga lapját is megkapta ezért elhagyta a játékteret. A 37. percben Rabecz lőtt ígéreteset, de lövését ujjheggyel szögletre tornázta Balogh. A 42. percben Tóth beadásából Rabecz lőtt a kapu fölé. A 45. percben Gréczi lőtt a kapu fölé. A 49. percben Zámbori csavart egy labdát a szélről Guth fejére, akinek fejese a kapu fölé ment. A 60. percben Rabecz lőtt a kapu mellé. A 61. percben egy félpályás dabasi emelés után Deczki visszafutva bravúrral hárított. A 66. percben egy labdaszerzést követően Mahler lövése szállt a kapu mellé. A 71. percben egy dabasi lövés ment a kapu mellé. Két perccel később Hegedűs kapura lövését fogta Balogh. A 89. percben Domokos 17 méterről leadott lövését védte kapusunk. A 90. percben Borbás lövése ment az oldalhálóba. Az utolsó percben még Dóra próbálkozott egy lövéssel a tizenhatoson belül, de a hazaiak blokkolni tudtak.

Dabas–Hódmezővásárhelyi FC 0–0.

Kiállítva: Földeák (36.). 

NB III. Dél-keleti csoport, 28. forduló.

Dabas, Wellis Sportpark. 

Vezette: Juhász Dávid (Balla, Elek B.). 

Meton-FC Dabas SE: 

Balogh J. – Forgács, Jancsó, Surman, Lettner (Molnár Z., 93.), Kotroczó (Benkő, 41.), Csóri (Bokros, 80.), Földeák, Dudás, Molnár B. (Mayer, 93.).

Edző: Tóth László. 

HFC: 

Deczki – Gréczi, Molnár B., Mahler (Borbás M., 76.), Török, Sipos G. (Hegedűs, 64.), Dóra D., Guth, Zana (Zámbori, 46.), Tóth P. (Pleszkán, 76.), Rabecz V. (Orosz, 76.). 

Edző: Antal Krisztián. 

Nyilatkozat: Végig támadtuk a mérkőzést sok helyzetet kialakítottunk, jól forgattuk a játékot és gyorsan is játszottunk, de ellenfelünk jól zárta a területeket és a Fortuna is fogta a kezüket. Sajnáljuk, hogy nem tudtunk nyerni. Az utolsó hazai összecsapásunkon szeretnénk a közönségünket győzelemmel kiszolgálni és a dobogót megszerezni!

Vasárnap utolsó hazai bajnoki mérkőzését játssza NB III-as csapatunk, ahol bebiztosíthatja bronzérmét az NB III. Dél-keleti csoportjában. A mérkőzés megtekintése INGYENES! Várunk szeretettel mindenkit, szurkoljuk ki együtt a győzelmet!

Hajrá HFC!

Author: Fejes Loretta