
Szomorúan, de egyben büszkén jelentjük be, hogy csapatkapitányunk, Dóra Donát az NB II-es Kozármisleny csapatánál folytatja pályafutását. Nagy örömünkre szolgál, hogy ismét a másodosztályba ad játékost klubunk.
Donát a következő sorokkal búcsúzott tőlünk:
“Nagyon szép és emlékezetes 2 szezont töltöttem a klubnál, nagyon jó embereket és jó játékosokat ismerhettem meg. Ezalatt az időszak alatt nagyon szép sikereket élhettem át a csapattal együtt, amelyekre sokáig emlékezni fogok. Az, hogy viselhettem a csapatkapitányi karszalagot számomra egy óriási megtiszteltetés volt, és örökre az is marad. Viszont adódott egy olyan lehetőség, ami a gyerekkori céljaim megvalósításának egyik következő lépcsőfoka, ezért úgy döntöttem, hogy ezt a lépcsőt meglépem. Most lezárult egy fejezet az életemben, de jön egy új kihívás. Az itt eltöltött időszakot sosem feledem el.
A szurkolóknak is köszönettel tartozom, és szeretném, ha továbbra is minden mérkőzésen ott lennétek a csapat mögött. Mögöttük, akik napról napra azért dolgoznak keményen, hogy szép sikereket érjenek el, és tovább öregbítsék a Hódmezővásárhelyi FC hírnevét.
A játékosoknak pedig azt üzenem, hogy élvezzétek a focit ameddig lehet, mert ebben vagytok a legjobbak.
Üdvözlettel: Dóra Donát.”
Büszkék vagyunk rád! További sok sikert kívánunk pályafutásodhoz!
