Szerző: Szeri Csaba
B.A.Z. megyei csapat ellen folytatódik a gyakorlás
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gesztelyi FC lesz szerdán a HFC vendége.
Az Orosházát verte a HFC
Győzelemmel folytatta az NB III-as felkészülést a Hódmezővásárhelyi FC. Szűcs Róbert tanítványai az Orosházát verték 5-2-re.
Algyőn indul a HFC-fakó szezonja
A tervek szerint augusztus közepén rajtolnak a Csongrád megyei I. osztály küzdelmei. A HFC kettes csapata Algyőn indíthatja a szezont.
Íme a HFC NB III-as sorsolása
Elkészült az NB III Közép csoportjának sorsolása.
6-2-re nyert a HFC
Július 18-án a Békés megyei I. osztályra készülő Nagyszénással mérkőzött a Hódmezővásárhelyi FC NB III-as felnőtt csapata. Szűcs Róbert tanítványai hozták a kötelezőt és 6-2-re…
Bronzérmes a HFC U10 strandfoci csapata
A csoportmérkőzéseket hibátlanul teljesítette a HFC U10-es csapata a megyei strandfoci bajnokságban. A fiatalok pedig a döntőben is ügyesen meneteltek, végül a harmadik helyet csípték…
A HFC U12 behúzta a strandfoci bajnokságot
Megnyerte a megyei strandfoci bajnokságot a Hódmezővásárhelyi FC U12-es csapata. Antal Krisztián tanítványai a csoportban is nyerni tudtak, majd a megyei döntőben sem volt náluk…
Döntetlen Kiskunfélegyházán
1-1-es döntetlent játszott szombaton a Hódmezővásárhelyi FC a Kiskunfélegyházi HTK otthonában.
A Rákosmente ellen kezdjük a bajnokságot
Az MLSZ elkészítette az NB III Közép csoportjának sorsolását. A Hódmezővásárhelyi FC a Rákosmente ellen kezdheti a 2018/2019-es szezont.
Sajtónyilvános szurkolói ankét
A Hódmezővásárhelyi Futball Club 2018. július 24-én 18 órától sajtónyilvános szurkolói ankétot szervez a városi stadion klubhelyiségében.