Döntetlen Kiskunfélegyházán

1-1-es döntetlent játszott szombaton a Hódmezővásárhelyi FC a Kiskunfélegyházi HTK otthonában.

A Bács-Kiskun megyei élvonalban szereplő Kiskunfélegyháza vendégeként folytatódott a felkészülés a Hódmezővásárhelyi FC számára. A kék-sárgáknál a Honvéd akadémiáján nevelkedő, de vásárhelyi kötődésű Kecskeméti László és egy fiatal támadó, Kovács Ferenc is próbázott.

A csörte vásárhelyi szempontból kifejezetten rosszul indult. Alig három perc után egy büntetőt követően vezetést szereztek a hazaiak. Ezt követően javarészt a kapu előtt tömörödtek, a védelem feltörése pedig a vásárhelyi helyzetek ellenére sem ment könnyen.

A 30. percben egy beadást követően Geiger egyenlíteni tudott, a félegyháziak játéka azonban nem változott jelentősen. A HFC többet támadott és többet birtokolta a labdát, olykor sikerült is a védelem mögé kerülniük, de újabb gól már nem született.

Felkészülési mérkőzésen:

Kiskunfélegyházi HTK – Hódmezővásárhelyi FC 1-1 (1-1)
HFC: Krnács – Jankelic, Huszár, Szabó Cs., Mezei, Hrabovszki, Geiger, Gyüre, Vass A., Kecskeméti L., Kovács F. Játszott még: Bürgés, Szabó M., Tóth J., Varga G., Rau. Edző: Szűcs Róbert.

Szűcs Róbert: „Az ellenfél nagyon betömörült, sok mindent nem tudtunk gyakorolni. Nem játszottunk rosszul, de a befejezéseknél tompábbak voltunk, folyamatos játékot pedig nehéz volt kialakítani.”

Forrás: oldalvonal.hu

Author: Szeri Csaba