Az U16-os lányok is bajnokok lettek!
Bajnokcsapat! Bajnokcsapat! A megyei strandfoci-bajnokságban az U14-esek már bezsebelték az aranyat, most pedig az U16-os csapat is a legjobbnak bizonyult.
Maradhat az NB III-ban a HFC!
A Hajdúböszörmény sem vállalta az NB III-at, így pedig megnyílt az út a Hódmezővásárhelyi FC előtt. A kék-sárgák a 2018/19-es szezonban is a harmadosztályban indulhatnak.
A következő héten dőlhet el a HFC sorsa
Habár az eredmények alapján a Hódmezővásárhelyi FC NB III-as felnőtt csapata kieső helyen végzett a Közép csoportban – egy kis esély még van arra, hogy…
Elmarad a HFC Évzáró Fesztivál
A Hódmezővásárhelyi Futball Club június 17-ére tervezett Évzáró Fesztiválja a várható időjárás miatt elmarad.
Felemás szereplést nyújtott a HFC U14-es csapata
A 2017-18-as szezonban a II. osztály Dél-keleti csoportjában volt érdekelt a HFC U14-es csapata. Dezső Ferenc tanítványai a nyolcadik helyen zártak.
Teljes koncepcióváltás történik a HFC-nél
A tizennegyedik, kieső helyen zárta az NB III Közép csoportjának küzdelmeit a Hódmezővásárhelyi FC. A klubnál a következő szezontól teljes koncepcióváltás történik, döntött az egyesület…
NB III: Kieső helyen végzett a HFC
Habár a Rákosmente ellen nyerni tudott a HFC, nem jött össze a bennmaradás, mivel a Makó is behúzta a Paksi FC II. elleni csörtét.
Bajnok a HFC megyei U19-es csapata
Megvédte bajnoki címét a HFC megyei élvonalban szereplő U19-es csapata. A Bacsa-Vinnai tanítványok a Szentest megelőzve nyertek aranyat.
Nem saját kézben van a HFC sorsa
Utolsó NB III-as bajnoki mérkőzésére készül a HFC. Az ellenfél a Rákosmente lesz, a bennmaradáshoz pedig csak a győzelem az elfogadható, de akár még az…
Hetedik helyen zárt a HFC női felnőtt csapata
Véget ért a bajnokság és a rájátszások a Csongrád megyei bajnokságban szereplő HFC női felnőtt csapata számára. Mucsi Dénes tanítványai a tabella 7. helyét szerezték…