Békéscsabán jártunk
Szombaton újabb edzőmeccset játszott az NB III-as tavaszra készülő felnőtt csapatunk. A keretben Szarvas József mellett újabb játékos kapott szerepet a megye egyes gárdából.
Nem sikerült megverni a Maros-menti UFC-t
Az elmúlt hétvégén U17-es leány futsal csapatunk a télen zajló bajnokság 4. fordulójában volt érdekelt. A három meccsből kettőt nyertek Bihari Regináék, ám a Maros-menti…
Remekelnek Orovecz Balázsék
Az elmúlt hétvégén Székkutason játszott a megyei futsal bajnokság U13-asai között a HFC 2005-ös korosztálya. Gajda Lajos fiai az egy évvel idősebbek között vezetik magabiztosan…
A SZEOL ellen kezdődött az edzőmeccsek sora
Január 18-án szerdán játszotta első edzőmérkőzését az NB III-as tavaszra készülő felnőtt csapatunk. Major László vezetőedző igyekezett mindenkinek játéklehetőséget biztosítani, Szarvas József is bemutatkozhatott a…
Volt minden a női felnőtt futsalban
Az elmúlt hétvégén a negyedik fordulót rendezték a megyei női felnőtt futsal bajnokságban. A mieink három meccset játszottak, győzelem, döntetlen és vereség is született.
Gyógyulnak sérültjeink
„Jól vagyok, minden a tervek szerint halad. December közepén voltam a 3 hónapos ellenőrzésen, akkor engedélyt kaptam a kocogásra, így az első utam a konditerembe…
Remekül kezdték az évet az U11-esek
U11-es csapatunk a téli időszakban részt vesz a futsal bajnokságban. A fiatalok az elmúlt hétvégén játszottak az idei év első fordulóját. Három mérkőzésből hármat nyertek.
Focizz és tanulj!
Kedves 8. osztályos labdarúgók! A Hódmezővásárhelyi FC és a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum egy nagyszerű lehetőségre szeretné felhívni a figyelmeteket.
Megkezdte a felkészülést NB III-as csapatunk
Az NB III Közép csoportjában szereplő felnőtt csapatunk megkezdte a felkészülést a februári folytatásra. A fiúkra több edzőmérkőzés is vár a felkészülési időszakban.
Potyogtak a gólok a megyében
A megyei U19-es bajnokságban szereplő csapatunk tökéletes teljesítményt nyújtott az őszi szezonban. Bacsa Zsolt tanítványai mind a tizennégy meccsüket megnyerték, ráadásul átlagban nyolcszor köszönt be…