Küzdelmes mérkőzésen szerencsés győzelem

Hosszú idő után ismét három pontot szerzett a Hódmezővásárhelyi FC, amely a Paksi FC II.-t verte ismét saját közönsége előtt – fontos győzelmet aratott ezzel Major László legénysége.

0530_02_hirek

Augusztus harmincadika óta először játszhatott hazai pályán az idei NB III-as szezonban a Hódmezővásárhelyi FC, amely az élvonalbeli Paksi FC második csapatát fogadta.
Az első félidő hajrájában Tóth Attila lövésével jutott előnyhöz a HFC, majd a szünetet követően is lendületben maradtak a vásárhelyiek, és Fábiánnak köszönhetően már kétgólosra növelték előnyüket.
A Paks azonban egy szerencsétlen öngóllal szépített, majd negyed órával a vége előtt ki is egyenlített – a kiélezett hajrából azonban a HFC jött ki jobban, és a remekül játszó Tóth Attilának köszönhetően ismét előnybe került, innen pedig már nem engedte ki a kezéből a három pontot.
A Hódmezővásárhelyi FC legközelebb február 27-én, szombaton 14 órától Monoron lép pályára.

NB III Közép csoport, 19. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Paksi FC II. 3-2 (1-0)
Hódmezővásárhely, vezette: Horváth Máté (Mohos Mátyás Tamás, Sándor Zoltán)
HFC: Bordás – Tóth I., Tóth J., Markovic, Mezei (Marton – a szünetben), Komáromi (Szabó Z., 81′), Lazinica, Szilágyi, Tóth A., Szabó M. D. (Hauk, 68′), Fábián
Vezetőedző: Major László
Paks: Csoknyai – Bagó, Nagy Á., Szekszárdi, Hanol (Varga M., 78′), Kiss T., Simon M. (Rácz, 57′), Nagy R., Fejős (Bognár, 28′), Péter, Vlasics
Vezetőedző: Osztermájer Gábor
Gól: Tóth A. (43′, 84′), Fábián (50′) ill. Bordás (69′, öngól), Bognár (75′)
Sárga lap: Tóth I. (30′), Tóth A. (39′) ill. Szekszárdi (64′)

Major László: “Színvonalas, jó meccset játszottunk egy kulturált futballt produkáló paksi együttes ellen. Bár az ellenfelünk 2-0 után is egyenlíteni tudott, az a csapat azonban, amely ezek után ismét meg tudja szerezni a vezetést, meg is érdemli a győzelmet. Remélem, ez a siker felszakított olyan gátakat a srácokban, hogy az pozitív kihatással lesz a folytatásra. Elég régen nyert meccset a Vásárhely, de ebben az NB III-as mezőnyben ez nem is egy egyszerű feladat.”

Author: Szeri Csaba