Balszerencsés vereség Komlón

Egygólos vereséget szenvedett a feljutásért küzdő Komló vendégeként a Hódmezővásárhely az NB III Közép csoport 22. fordulójában.

Major László legénysége hiába játszott jobban ellenfelénél, Fábiánék egyszer sem tudtak a hálóba találni, noha a kapufát két esetben is megzörgették. Eközben a hazaiak a második félidő elején megszerezték a három pontot érő találatot, amikor Berdó Valentin használt ki egy felívelés utáni védelmi megingást.
Vereségével a Hódmezővásárhely továbbra is az utolsó előtti helyen maradt a táblázaton. A Csongrád megyei együttes a folytatásban már kizárólag hazai pályán játszik – legelőször március 20-án 15 órától a Bölcske ellen.

Labdarúgó NB III Közép csoport, 22. forduló:

Komlói Bányász SK – Hódmezővásárhelyi FC 1-0 (0-0)
Komló, Vezette: Szommer Attila (Kis Zoltán, Varga Gábor)
Komló:Pokorni – Szalontai, Szlama,Preininger, Farkas, Ferencz(Halasi 74′), Berdó (Kovács P. 90+2′), Márkvárt, Valkovics(Kovács A. 90′), Vágner, Németh
Vezetőedző:Varga Balázs
HFC:Bordás – Tóth J, Tóth I. (Mihálffy 84′), Markovic, Bartyik, Lazinica, Kökény, Marton, Tóth A., Fábián, Galló (Szabó 29′)
Vezetőedző: Major László
Gólszerző: Berdó (49′)
Sárga lap: Berdó (52′), Halasi (76′), Vágner (90′), ill. Tóth I. (32′), Lazinica (84′), Marton (90′), Kökény (90+3′)

Major László: “Két kapufát rúgtunk és több helyzetet is kihagytunk, de ezért nem adnak győzelmet. A Komló egyetlen igazi helyzetből gólt szerzett.”

Forrás: szegedma.hu

Author: Szeri Csaba