Korábban beszámoltunk egykori edzőnk Soós Zoltán elmúlt hetekben elért sikereiről.Ezúttal honlapunknak adott interjút a kezdetekről,a téli váltásról és további céljairól.
Hogyan kezdődött edzői pályafutásod?
Egészen fiatalon,19 évesen kezdtem el a HFC ovifoci programjában gyerekekkel foglalkozni. Nem sok idő elteltével Horváth Zoltán elnök úr azzal keresett meg, hogy szeretnének lány csapatot indítani és rám gondoltak edzőként. Megkérdeztem mennyi időm van gondolkozni rajta, mire Ő azt felelte a telefon másik oldalán: 8-10 másodpercem. 🙂 Így ugrottam hát fejest a lányokkal való közös munkába. Mindig is hálás leszek ezért a telefonhívásért, hiszen enélkül sehol sem lehetnék.
Milyen emlékek jutnak eszedbe a kezdésről az első edzésről a lányoknál?
Sosem felejtem el, hogy 4-5 lány jelent meg az első edzésen. Ők is csak azért, mert az akkori csapattársaim húgait sikerült lerángatnunk.
Hogyan sikerült felépítened itt Vásárhelyen a női labdarúgást?
A kezdeti létszámot tudatos munkával sikerült feltornázni. A sportágválasztók épp úgy hozzájárultak a bázis növeléséhez,mint a „facebookos” hirdetések,de az általános és a középiskolákba is jártam testnevelés órákon toborozni. 2015 tavaszán már közel 40 fővel dolgoztunk. Azóta a létszám csökkent, de most talán újra növekedésnek indult.
Hogyan kerültél kapcsolatba a Ferencvárossal?
Két évvel ezelőtt ismeretlenül felkerestem a Ferencváros vezetőedzőjét, Dörnyei Balázst, hogy szeretnék tájékozódni, tanulni és fejlődni. Nagy szeretettel fogadott mind Ő, mind az akkor még utánpótlásban dolgozó Berla Attila is. Jó viszony alakult ki közöttünk, amit az évek folytán egyre elmélyítettünk. 2016 januárjában azt éreztem, hogy ha itthon maradok, fiatal korom ellenére unott és savanyú edzővé válok hamarosan. A legnagyobb célom mindig is az volt, hogy a Ferencvárosnál dolgozhassak és mikor ezt egy barátomnak elmeséltem, kezembe nyomta a telefonom és rám parancsolt, hogy vegyem kezembe a sorsom. Felhívtam hát Dörnyei Balázst és megmondtam, hogy én igen is akarok “valaki” lenni! Ehhez emberileg és szakmailag is sokat kell fejlődnöm és azt gondolom, erre legnagyobb sanszom a Fradinál van. Kérte, hogy másnap menjek fel Pestre és beszéljünk. Azzal fogadott, hogy tetszik, hogy volt merszem elé állni és kimondani, amit szeretnék, mert ez azt mutatja, hogy nem ijedek meg a kihívásoktól és komolyan akarok dolgozni – a mai magyar női futballban ritka. Így a következő hétfőn már Pestre is költöztem. Sokaknak ez szúrhatja a szemét, hogy így kerültem a Fradihoz, de azt gondolom, hogy két út létezik. Az egyik, mikor mindent és mindenkit szid az ember, hogy egyesek miért lettek sikeresek. Míg van a másik út, amikor az ember félre teszi a büszkeségét és képes segítséget kérni, annak érdekében, hogy jobb lehetőségek közelébe kerüljön.
Kellett-e gondolkodni a váltáson?
Nagyon nehéz döntés volt. Egyfelől mégis csak az egész életem, a családom, a párom, a barátaim kellett itt hagynom és azt, amit négy év alatt a lányokkal felépítettünk a semmiből! Nagyon nehezen engedtem el a lányaim, akik annyira a szívemhez nőttek, hogy a váltásom bejelentése után közel még egy órát búcsúzkodtunk. Nem túlzok, hogy szem nem maradt szárazon, de mindenkit mosolyogva engedtem el. Másrészről mégis csak Magyarország legnagyobb klubjáról volt szó, akinek pelenkás korom óta a szurkolója vagyok. A női csapat játéka és munkája pedig már évek óta lenyűgözött, így nem hagyhattam ki életem legnagyobb lehetőségét
Miután felkerültél Budapestre, hogy ment a beilleszkedés?
Szerencsére ez tényleg egy család, így könnyen ment a beilleszkedés. Akár a magyar, akár a külföldi játékosok, a stáb összes tagja és mindenki, akinek a csapathoz, vagy a klubhoz köze van, nagy szeretettel fogadott. A családom, leginkább a testvéreim sokat segítettek benne, hogy zökkenőmentesen éljem meg a váltást.
Miben volt más a fenti munka?
Infrastrukturálisan, eszközökben és módszerekben is teljesen európai top szint, amit tapasztaltam, így egészen más minőségű munkát lehet odafent végezni.
Hogy sikerült elfogadtatni magad egy új közegben?
Koromból és pozíciómból adódóan inkább próbálok a lányokhoz partnerként, mint sem vezetőként viszonyulni, így véleményem szerint gyorsan el is fogadtak.
Milyen szereped van az edzői stábban?
Egyes edzéseket rendszeresen én tartok, szervezési feladatokban és ne szépítsük a helyzetet, pakolásban is sokat segítek. Sosem derogált megfogni a bójákat, vagy a labdákat itthon sem, ha mondjuk Major László NB3-as edzésein tanulhattam. A létező legjobb helyen vagyok és nap, mint nap fejlődők a vezetőedzőnk szakmai munkáját figyelve. Emellett sokszor ugrok be az U-15-ös, vagy az U-17-es korosztályokhoz edzést tartani azon szisztéma mentén, amit Dörnyei Balázs a felnőtteknél vezetett be.
Milyen érzés volt ilyen szép sikereket elérni?
Nem érzem 100%-osan magaménak a sikert, hiszen félévkor kerültem a csapathoz és nem érzem, hogy annyit hozzá tettem volna a sikerhez, hogy döngethessem a mellem, hogy igen is én magyar bajnok vagyok. Szeretek inkább úgy fogalmazni, hogy szerencsés vagyok, hogy a magyar bajnok és magyar kupa győztes csapat stábjában dolgozhatok. Mondom ezt mindenféle álszerénység nélkül.
Mik a távolabbi célok?
Szeretnék minél feljebb lépkedni a magyar labdarúgó szövetség edzői képzésein, valamint a testnevelési főiskolán is le kívánok diplomázni. Mindemellett szerencsére Balázstól tanulok a legtöbbet. Szeretnék idővel újra az utánpótlásban dolgozni, ahol mindig mérhető a fejlődés. Később természetesen szeretnék a legkomolyabb szinten is dolgozni a magyar női futballban, mint vezetőedző, de ahhoz legalább 6-8 év kemény tanulás és munka vár rám.
Hogyan telik a nyári szünet?
Öt hetes pihenőre vonulunk, amit itthon,Vásárhelyen töltök majd. Máris hiányzik a csapat, a stáb, a futball, de hamar meg fogom szokni az itthoni levegőt.
Nagyon hálás vagyok, hogy a Hódmezővásárhelyi Futball Club lehetőséget biztosított arra, hogy elinduljak ezen a csodás pályán. Sok olyan edző volt és van jelenleg is a klubnál, aki nagy hatást gyakorolt a szakmai és emberi fejlődésemre is. Bokor János, Kandó Róbert, Apró Attila vagy Szűcs Róbert mind-mind rengeteget adtak hozzá az életemhez. A klub mindig mindent megadott, hogy a lányaink a legjobb körülmények között dolgozhassanak. Távozásom után is jó kezekben vannak a hölgyek Mucsi Dénes barátomnál és mivel infrastrukturálisan is a régió legjobb helye Vásárhely, ezért biztos vagyok a töretlen fejlődésükben. És végül köszönettel tartozom a lányainknak is, akiket fájó szívvel, de biztos kezekben hagytam itthon. Remélem emberileg is hozzá tudtam tenni az életükhöz legalább egy keveset.
