Bartyik Norbert: „Napról-napra javul a csapat”

Az elmúlt héten megkezdte a felkészülést a következő szezonra a Hódmezővásárhelyi FC. Az első felkészülési meccsről, az új szezonnal kapcsolatos várakozásokról Bartyik Norbertet kérdeztük.

0706_01_hirek

„Zökkenőmentesen elindult a felkészülés, amit jól is kezdtünk. A szombati Szeged 2011 – Grosics Akadémia elleni meccsen ugyanakkor még nem állt készen a csapat. Valamint azt sem szabad elfelejteni, hogy a Szeged előrébb van, egy osztállyal fentebb is játszanak, nálunk pedig sok volt az új játékos is.”

A vereséggel végződő meccsen azért a csapatunknak is akadt néhány jó pillanata, többek között ilyen volt a második félidőben Bartyik szabadrúgása is, amely kis híján beakadt.

„Úgy zártam az előző szezont, hogy szabadrúgásból betaláltam. Szép lett volna hasonlóan kezdeni a szezont.”

A HFC a következő idényben is az NB III Közép csoportjában mérkőzhet a többiekkel. Bartyikot a várakozásairól is kérdeztük.

0706_02_hirek

„Mindenképpen jobb szezont várok, mint a tavalyi. Viszont ne feledjük, hogy akkor újonc csapat voltunk, ugyan néhány korábban NB-s szinten játszó játékosunk akadt, viszont most rutinosabban és jobban megyünk neki az új szezonnak. Tavaly az is hátrányt jelentett, hogy ősszel tizenvalahány meccset idegenben játszottunk. Ez rányomta a bélyegét a munkánkra, hiszen tavasszal futottunk az eredmény után. Szerintem idén jobb idényünk lesz. A Szeged 2011 elleni edzőmeccsből pedig nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Az új csapattársakat is meg kell ismerni. Kitapasztalni, hogy miként játszanak, mik az erősségeik és gyengéik. Viszont napról-napra, edzésről-edzésre jobb lesz a brigád.”

Author: Szeri Csaba