Nem ment jól a játék a Pasaréten

Nem sikerült összehozni a bravúrt a Pénzügyőr elleni hétvégi NB III-as meccsen. Végül egy 4 gólos vereségbe szaladtunk bele.

Titkon abban bíztunk, hogy sikerülhet egy szoros mérkőzést játszani a Pénzügyőr SE otthonában. Tavaly erre volt példa. Idegenben 1 góllal kaptunk ki, tavasszal pedig 1-1-es döntetlent játszottunk.

Most azonban hamar kiderült, hogy ez nem lesz egy a korábbiakhoz hasonló szorosabb mérkőzés. A 8. percben egy szögletet követően Rabatin Szabolcs megszerezte a vezetést, majd újabb 8 perc múlva duplázni is tudott, szintén egy szöglet után.

HFC-focilabda

A csapatunk nem igazán találta azt a játékot, ami a szépítő gólhoz kellett volna. Ráadásul a fordulás után hamar megfogyatkoztunk, miután Tóth Imre utolsó emberként szabálytalankodott az ellenféllel. Rögtön piros lapot kapott.

Az emberelőnnyel jól élt a Pénzügyőr, megrúgták harmadik góljukat is. Így az, hogy a 56. percben az ellenfél egyik játékosát is kiállították már nem sokat nyomott a latba.

A hosszabbítás perceiben ráadásul érkezett a kegyelemdöfés és kialakult a 4-0-s végeredmény.

A következő forduló, szeptember 4-én, vasárnap hazai pályán igyekszünk javítani. A Dunaharasztit fogadjuk 16:30-tól a vásárhelyi városi stadionban.

Author: Szeri Csaba