Utánpótlás győzelem a Makó ellen

Hétközi mérkőzést játszott a III. osztály Dél-keleti csoportjában szereplő két korosztályos csapatunk. Jenei Péter és Bacsa Zsolt tanítványai a makói fiatalokat fogadták és sikerült itthon tartaniuk a három pontot.

Szerdán 14 órakor az U17-esek meccsével kezdődött a III. osztályú bajnokság negyedik fordulója. A Jenei tanítványok még a hétvégén magabiztos sikert arattak a Méhkerék ellen, a cél pedig most is a győzelem volt, a csapat ugyanis még őrzi hazai veretlenségét.

hfc_bekescsaba_1_15

A mérkőzésen gyorsan vezetést szereztek a hazaiak, az előző meccsen hat gólig jutó Tapiska Géza köszönt be, ezt követően viszont a helyzetkialakítás ment, a gólszerzés nem. Több komolyabb lehetőség is kimaradt, ráadásul a félidei hajrában egalizálni tudott a Makó.

A fordulás után pedig hamar megszerezték a vezetést is, így kezdődhet az eredményutáni futás. Tapiska révén azonban sikerült ismét egyenlővé varázsolni az állást. Sőt, amikor úgy tűnt, hogy marad a pontosztozkodás, akkor Tapiska messziről ívelt gólja utat talált a kapuba. Három pontot ért a mutatvány.

U-17 III.osztály Dél-Kelet, 4. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Maros-menti UFC 3-2 (1-1)

HFC: Nagy M., Rostás R., Friedl M., Izsold D., Győrfi D., Jakus I., Rau G., Bán B., Siber J., Rácz K., Tapiska G.
Csere: Masa B., Rác Szabó M., Biró I., Nagy Abonyi Á., Marjai I., Almási Á., Fehér F. Vezetőedző: Jenei Péter

Makó: Molnár Z., Csávás Cs., Giba Á., Nagy R., Gera D., Bakos A., Beke D., Horváth M., Benkő R., Schneider E., Zoppé M.
Csere: Frank B., Farkas G., Csehó M., Vas K., Gulácsi A. Vezetőedző: Krucsó Ákos

Gólszerzők: Tapiska (3) illetve Beke, Frank

Az U19-es meccs délután négy órakor kezdődött. A forgatókönyv pedig talán meglepően hasonlóképpen alakult. A 4. percben jött egy pontrúgást követően a vezetőgól. Mohácsi fejjel találta el a felső lécet, a visszapattanó játékszert viszont Jankelic Iván a kapuba pofozta. A félidőre azonban az U19-esek sem vonulhattak előnnyel, Megyesi Martin mentett makói részről.

A fordulás után Kovács révén ismét a mieinkhez került a vezetés, de a Makó továbbnyomott, Megyesi pedig duplázni tudott. Úgy tűnt 1-1 pont jár majd a lefújásnál mindkét csapatnak, ám a 92. percben Siber Nikola megint a HFC oldalára billentette a mérleget, sikerült itthon tartani a három pontot ezen a meccsen is.

U-19 III. osztály Dél-Kelet, 4. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Maros-menti UFC 3-2 (1-1)

HFC: Kandó Zs., Jankelic I., Kovács G., Forgó F., Ambruzs E., Siber N., Fodor G., Dér Á., Gyüre L., Mohácsi O., Kovács L.
Csere: Mike Á., Bürgés J., Ökrös Cs., Pálinkó L., Biró B., Balog K., Pap T. Vezetőedző: Bacsa Zsolt

Makó: Kabók Á., Varga Á., Somogyi L., Szilvási S., Benkő B., Czebe Á., Megyesi M., Krajnyák A., Nagy-György B., Bartucz M., Kardos Á.
Csere: Herczeg B., Mészáros M., Posztós L., Nagy J., Bihari T. Vezetőedző: Brakszatórisz András

Gólszerzők: Jankelic, Kovács G., Siber N. illetve Megyesi (2)

Fotó: hfc1912 archív

Author: Szeri Csaba