Jó hétvégét zártak a lányok

U17-es és felnőtt női csapatunk is pontot szerzett a hétvégén. Az U15-ös gárda tagjai pedig Mórahalmon szerepeltek tornán, ahol háromból két meccsen győzni tudtak.

1018_01_hirek

U17-es leány csapatunk egy a harmadik fordulóból elmaradt mérkőzést pótolt péntek este. A csapat Gábor Noémi révén már 5 perc után megszerezte a vezetést, majd a fordulásig újabb három gól született. A második játékrészben pedig továbbra is a Vásárhely dominált, sikerült továbbnövelni előnyt.

Csongrád megye, Leány U17 3. forduló
Hódmezővásárhely, Városi Stadion

HFC – Csengele KSE 7:0 (4:0)

HFC: Fehér Ágnes, Gábor Viktória, Kispál Kitti, Badi Katalin, Daraki Zsanett, Kiss Beatrix, Orovecz Éva, Telek Vanda, Gábor Noémi,
Játszott még: Mihály Edina, Nánási Petra
Gólszerzők: Gábor Noémi (4), Orovecz Éva (2), Daraki Zsanett
Edző: Mucsi Dénes

Mucsi Dénes: “Gratulálok a Lányoknak a győzelemhez. Még mindig nagyon sok hibát vétünk az ellenfél kapuja előtt, viszont a védelem nagyon jól összeállt.”

Szombaton U15-ös csapatunk Mórahalmon szerepelt. Két győzelemmel és egy verseséggel zárták a napot. A keretben két új játékos is szerepelt, Mihály Edina és Molnár Nikolett személyében. Mihály Edina már pénteken az U17-es csapatban bemutatkozott 15 perc erejéig, viszont tegnap az U15-ben szerzett 2 gólja nagyban hozzájárult a két vásárhelyi győzelemhez.

HFC keret: Telek Vanda, Molnár Nikolett, Badi Katalin, Nánási Petra, Kispál Kitti, Gábor Viktória, Török Réka, Mihály Edina, Schneider Krisztina, Albert Júlia
Edző: Mucsi Dénes

HFC – Mórahalom VSE 3:0
Gólszerzők: Török Réka, Mihály Edina, Kispál Kitti

HFC – SZEOL SC 1:0
Gólszerző: Mihály Edina

HFC – Szeged 2011 0:1

Mucsi Dénes: “Várakozásaim felett teljesítettek a Lányok. Nagyon örültem, hogy két új játékosom is megszerezte élete első gólját.”

A felnőtt csapatunk 1:1-es döntetlent játszott a Kiskundorozsma csapata ellen.

Az első félidőben inkább csak mezőnymunka folyt a pályán, egyik kapu sem forgott igazán veszélyben. A második félidő közepén a vásárhelyiek egy labdaszerzés után próbálták lekontrázni az ellenfelet és a támadás végén Szabados Adrienn lőtt a kapuba. Sajnos azonban a lányok nem tudták megtartani előnyüket, 5 perccel a mérkőzés vége előtt egyenlített a Dorozsma. A végén egy szöglet utáni kavarodásban még a vásárhelyiek előtt akadt egy nagy helyzet, de nem sikerült értékesíteni.

Csongrád megye, Női Felnőtt II. osztály 7. forduló
Hódmezővásárhely, Városi Stadion

HFC – Kiskundorozsmai ESK 1:1 (0:0)

HFC: Tóth Zsuzsa, Fehér Ágnes, Kispál Kitti, Balázs Csenge, Kiss Beatrix, Hódi Katalin, Gábor Noémi, Orovecz Éva, Jesenszki Dóra
Játszott még: Szabados Adrienn, Réczi Éva, Gugolya Bianka

Gólszerző: Szabados Adrienn
Edző: Mucsi Dénes

Mucsi Dénes: “A játék képe alapján a döntetlen eredmény a reális. De 15 perccel a mérkőzés vége előtt 1:0-lás vezetésnél nem szabad ilyen hibákat elkövetni, amivel visszahozhatjuk az ellenfelet a mérkőzésbe.”

Author: Szeri Csaba