Hetedszer is három pont

Nincs megállás, továbbtart a HFC kiváló formája. Legalábbis a három pontot sikerült újból bezsebelni, ám a Mórahalom elleni megyei rangadón nem a legtökéletesebb HFC-t láthattuk. Kökény Tamás gólja azonban így is fontos egységeket ért.

Rögtön a mérkőzés elején letámadott a HFC és igyekeztek beszorítani Magyar Györgyék a tizenhatos környékére. Igaz az ellenfél egy lesgóllal próbálta jelezni, hogy a pontszerzés szándékával érkeztek Hódmezővásárhelyre. Azonban hamar hátrányba kerültek. Kökény Tamás egy szöglet utáni keveredésnél volt eredményes. (1-0)

A gólt követően is inkább a HFC akarata érvényesült, de a fiúk pontatlanok voltak. Bartyik szabadrúgásból és akcióból is próbálkozott, de Tóth Attila, Máté Péter és Szilágyi Norbert is elemében volt, a játék mégsem volt tökéletes, ráadásul a hajrára a Mórahalom is igyekezett összeszedni magát. A csapatkapitány Magyar György és a vendégek gólzsákja, Dalibor Crkvenjakov voltak a legveszélyesebbek.

1120_01_hirek

A fordulás után a közönség bízhatott egy jobb második játékrészben, ám ez nem jött össze. Inkább a középmezőnyben gyűrték egymást a csapatok, komoly helyzet egyik oldalon sem alakult ki, sem a vendégeknek, sem a vendéglátóknak nem ment jól a játék.

Major László vezetőedző cserékkel igyekezett frissíteni, de igazán ez sem jelentett megoldást. Ráadásul a végén a homokhátiak mindent egy lapra téve támadtak, néha pedig a védelmünket is sikerült megzavarni, Bordás azonban ha ez meg is történt menteni tudott.

Végül Kökény találata jelentette a megyei rangadó egyetlen gólját. Tény, hogy nem ez volt a szezon legjobb mérkőzése a HFC számára, ugyanakkor a három pontot újból sikerült megszerezni. A gárda ezzel már zsinórban hét győzelemnél tart, 31 ponttal továbbra is az ötödik helyen állnak.

Az idei évben még két mérkőzés vár még Mezei Olivérékre, előbb a Paks II.-vel, majd a Békéscsabával játszanak, mindkét találkozót idegenben rendezik.

Férfi labdarúgó NB III Közép csoport, 16. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Mórahalom VSE 1-0 (1-0)
Hódmezővásárhely, 200 néző. Vezeti: Leél-Őssy Ádám (Pápai Zoltán, Kovács Gábor)
Hódmezővásárhely: Bordás – Kormányos, Tóth I., Kökény, Mezei, Bartyik (Marton 89′), Szilágyi N., Komáromi, Tóth A. (Végh 76′), Máté, Puskás (Szabó 58′). Vezetőedző: Major László
Mórahalom: Halász – Lászik, Mészáros T., Zámbó, Pócs, Magyar, Crkvenjakov, Várda (Busa 86′), Szücs, Szalma. Vezetőedző: Vojnic-Zelic Sasa
Gól: Kökény (8′)
Sárga lap: Komáromi (42′), Szilágyi (79′), Bartyik (88′) ill. Bokányi (83′)

Author: Szeri Csaba