Győzelemmel zártunk a megyében

A megyei I. osztályban szereplő csapatunk győzelemmel zárta az évet. Az Algyő elleni találkozón 2-1-re győztek a mieink Tóth József és Brizik-Bodrogi István góljaival. A hetedik helyen töltjük a telet.

A kontratámadásokra igyekezett berendezkedni az Algyő elleni megyei találkozón a HFC II. Gyorsan mozgó szélsőink miatt erre meg is volt a lehetőség. Ráadásul 18 perc játékot követően a taktika beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Tóth József szerzett gólt.

Az örömre viszont nem maradt sok ideje a Vásárhelynek. Néhány percen belül Hatvani József egalizált.

„A mezőnyben sok volt az ütközés, ám ennek ellenére nem volt durva a meccs. A helyzet kihasználásunk a múlt héten jobb volt, most 100%-os ziccereket hibáztunk. A második félidőben viszont sikerült betalálnom és ezzel átvettük a vezetést. Ezt követően az eredményt szerettük volna tartani.” – mondta Brizik-Bodrogi István a második vásárhelyi gól szerzője.

Ezzel a gárda túl van az őszi fordulókon. 14 mérkőzésen 6 győzelem, 3 döntetlen és 5 vereség a mérlegünk. Az így megszerzett 21 ponttal a hetedik helyen állunk a tabellán.

Csongrád megyei I. osztály, 15. forduló

Algyő SK – Hódmezővásárhelyi FC II. 1-2 (1-1)

Algyő: Farkas, Kalapács, Pénzváltó, Szélpál, Sebők, Csányi, Bella, Takács, Podonyi, Hatvani. Lovas
Cserék: Lajkó, Tóth, Kovács, Farkas, Daróczi Vezetőedző: Takács Zoltán

HFC: Szatmári, Tóth, Antal, Brizik-Bodrogi, Csoma, Varga, Darida, Szarvas, Bartyik, Német, Vaits
Cserék: Bábi, Fekete, Kovács Vezetőedző: Vinnai István

Gólszerzők: Hatvani illetve Tóth, Brizik-Bodrogi

A fotó egy korábbi bajnoki mérkőzésen készült.

Author: Szeri Csaba