Algyőn győzött NB III-as felnőtt csapatunk

Szerdán megszerezte első 2017-es győzelmét a Hódmezővásárhelyi FC NB III-ra készülő felnőtt csapata. Az Algyő ellen Máté Péter és Szabó Dávid góljaival nyertünk.

Szerda este a megyei élvonalban szereplő szomszédvárba, Algyőre látogattunk el felkészülési meccsre. A találkozón a korábbi edzőmeccsekhez képest több helyzetet sikerült kialakítanunk, igaz a helyzetkihasználás nem volt tökéletes, ám sikerült két gólt is szereznünk.

Az első Máté Péter rúgta, aki Szarvas József visszagurított labdáját varázsolta a hálóba, majd később Máté volt a gólpassz felelős, a találatot pedig Szabó Dávid szerezte.

A heti hírek sorába tartozik, hogy Puskás Zoltán nem Vásárhelyen folytatja a labdarúgást.

Felkészülési mérkőzésen

Algyő SK – Hódmezővásárhelyi FC 1-2

Major László: ”Nem igazán játszottunk még jól, én már egy picit többet vártam a csapattól, de van még két és fél hetünk a Pécs elleni meccsig. Szeretnénk még igazolni két játékost, szükség lenne rájuk.”

Author: Szeri Csaba