Ismét Dabasra utazunk

Újra Dabason szerepel felnőtt NB III-as csapatunk. Szabó Dávidék ez alkalommal a Dabas-Gyónnal csapnak össze. Az elmúlt meccsek pedig étvágyat csináltak a pontszerzéshez.

Emlékezetes lehet a szurkolók számára a két csapat őszi mérkőzése. Akkor hazai pályán 6-1-re tudtunk nyerni, igazi gólparádét rendezve a városi stadionban.

Az kérdés, hogy ez alkalommal is sokgólos meccset játszanak-e a csapatok, az viszont nem, hogy a HFC célja az újabb három pont begyűjtése.

„Pontokért utazunk Dabasra, ezt bátran merem állítani. Azt gondolom felkészültebb csapat vagyunk, valamint jobb játékosok is alkotják a keretünket, ami a sérültjeink visszatérésével még erősebb lett. Úgy tudjuk remek körülmények várnak minket Dabason és minden feltétel adott lesz, hogy szórakoztatóbb és játszhatóbb focit játszhassunk, mint Harasztiban. Véleményem szerint a csapatunk most egyben van az edzéseket jó hangulat jellemzi, remélem ennek egy hétvégi győzelem lesz az eredménye.” – nyilatkozta Szabó Dávid, aki a Dunaharaszti MTK ellen meccsen szemfüles gólt szerzett. Kormányos Kolos beívelt labdája ugyanis kiesett a kapus kezéből, Szabó pedig lecsapott és győztes gólt szerzett.

A csatár az eddigi szereplést is pozitívan értékeli. A HFC ugyanis nem kapott még ki a tavaszi szezonban, 4 meccsen két döntetlen és két győzelem a mérlegünk, így több pontot gyűjtöttünk az eddigi találkozókon, mint az őszi első négy meccsen.

A Dabas-Gyón elleni meccset szombaton 15 órától rendezik.

Author: Szeri Csaba