Pontot mentettünk a Méhkerék ellen

Ahogy arra számítani lehetett nem játszottunk könnyű mérkőzést a kiesés ellen küzdő Méhkeréki SE ellen. A hétvégi bajnokin kis híján elszenvedtük első tavaszi vereségünket, ám végül Orovecz Ádám kiharcolt büntetőjét Máté Péter értékesíteni tudta.

Úgy tűnt, hogy a mieink bent maradtak az öltözőben. A meccs utáni nyilatkozatában Máté Péter arra is utalt, hogy már a bemelegítés során is érezte, hogy talán ez alkalommal nincs toppon a csapat. Ezt a kis áramszünetet pedig jól használta ki a Méhkerék.

Szabó Marcell választott rossz megoldást a tizenhatoson belül, túl sokáig tartotta magánál a játékszert, az egyik méhkeréki támadó pedig majdnem lefülelte azt, szögletet sikerült kiharcolnia. Ebből pedig megtörtént a baj. A hosszúra érkező labda elszállt Szabó keze fölött, Vincze viszont fejjel bele tudott érni és öt perc elteltével vezetést szerzett az övéinek.

Ekkor jött a neheze. A Méhkerék érthető módon beállt védekezni, felállt védelem ellen pedig ez alkalommal sem ment sziporkázóan a játék. Az első valamire való HFC-s helyzetekig ráadásul félórát kellett várni.

Szabó Dávid ekkor jó ütemben szaladt el a szélen és a vele tartó védő mellett kiválóan passzolt a középen, de mögüle érkezőMáté Péterhez, a labda ráadásul a kapuban kötött ki vagy Mátéról vagy a védőjéről pattant be, ám a gólt érvénytelenítették. A partjelző szerint lesről született a gól.

A csapatkapitány pedig másodpercekkel később ismét közel járt a gólszerzéshez. A tizenhatos előteréből végezhetett el szabadrúgást, amit kiválóan ívelt kapura, pontosabban a lécre. Nagy kapus csak szemmel tudta verni a játékszert, ám végül szerencséje volt. A HFC játékát ez azonban most cseppet sem jellemezte.

A fordulás után is többet birtokoltuk a labdát, ráadásul már a szél is nekünk fújt, de az egyenlítő gól csak nem akart összejönni. Újabb kapufa, véleményes szituációk a tizenhatoson belül – egy alkalommal Máté Pétert Bud Spencer filmbe való mozdulattal rántották le a büntetőterületen belül, a játékvezetői síp azonban néma maradt.

Már-már úgy tűnt, hogy ha a fene fenét eszik, akkor sem születik vásárhelyi gól ezen a találkozón. Ám a 85. percben a csereként beállt Orovecz Ádám harcolt ki egy büntetőt. Orovecz két védő között esett el, Antal játékvezető pedig ezt a szituációt lefújta. Máté Péter állt a labda mögé, majd biztos lábbal értékesítette a büntetőt.

A maradék 5+5 percben továbbnyomtak a kék-sárgák, de ezen a napon akcióból képtelenség volt a gólszerzés. Szerencsére azonban a hajrában pontot mentettünk és megőriztük tavaszi veretlenségünket.

Labdarúgó NB III Közép csoport, 24. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Méhkeréki SE 1-1 (0-1)
Hódmezővásárhely, 300 néző. Vezette: Antal Péter (Sebestyén László, Molnár Alex).
HFC: Szabó M. – Kormányos, Tóth J., Horváth B. (Bartyik N., 68′), Mezei, Pataki, Máté, Huszár (Tóth A., 57′), Végh (Orovecz, 68′), Szilágyi, Szabó D. Vezetőedző: Major László.
Méhkerék: Nagy B. – Boros, Komlósi, Vincze, Knyihár (Hajdu, 71′), Ruzsa Sz., Kovács Gy. (Krajcs, 64′), Fülöp, Furár (Kristóf, 81′), Ruzsa Z, Sztojka. Vezetőedző: Bíró Róbert.
Gól: Máté P. (86′, büntetőből) ill. Vincze (6′).
Sárga lap: Kovács Gy. (50′), Vincze (55′), Boros (85′).

Major László: “A nagy szél nem könnyítette meg a dolgunkat az első félidőben, de a csapat sem remekelt a meccsen. Felállt védelem ellen továbbra is akadnak gondjaink. Annak örülök, hogy a veretlenségünk megmaradt a cél pedig az, hogy a Szigetszentmiklós és a Dunaújváros ellen is megőrizzük azt a következő fordulókban.”

A fotó a két csapat nyári felkészülési meccsén készült.

Author: Szeri Csaba