Nem bírtunk a Debrecennel

Június 10-én, szombaton az országos III. osztály rájátszásában a Debreceni SI-vel játszottunk visszavágót. A találkozón ugyan sikerült előnybe kerülnünk, végül mégis vereséget szenvedett csapatunk, így jövőre is a III. osztályban szerepelhetünk.

A szerdai, 1-1-es döntetlent követően szombaton már mi voltunk a rájátszás újabb mérkőzésének házi gazdái. A találkozó nem is kezdődött rosszul vásárhelyi szempontból. Izsold Dániel negyedórányi játék után megszerezte a vezetést. Ezt követően viszont hosszú gólcsend következett. A második játékrész derekáig nem is rezdült egyik kapu sem, ekkor viszont Győrfi Dominik góljával továbbnőtt az előnyünk.

A feketeleves azonban még hátra volt. A vége előtt 10 perccel Perpauer Viktor ápolásra szorult. Vérzett az orra, így a játékvezető leküldte a pályáról. A középpályánk így hirtelen átjáró házzá változott, amit a vendégek ki is használtak, Botos Zsolt szépített.

A gól alaposan megzavarta a mieinket, buta hibákat vétettünk hátul, aminek köszönhetően a hajrában egyenlíteni is tudott a vendégcsapat, amivel már is náluk volt az előny.

A végén pedig a kegyelemdöfést is sikerült bevinniük, újabb gólt szereztek, így a továbbjutás és a győzelem is őket illette.

U17 III. osztály rájátszás, 1. forduló, visszavágó

Hódmezővásárhelyi FC – Debreceni SI 2-3 (1-0)

HFC: Nagy Abonyi, Bán, Rácz, Rác Szabó, Rau, Tapiska, Győrfi, Pomozi, Perpauer, Almási, Izsold
Cserék: Jakus, Dékány, Siber, Rostás, Marjai, Friedl Vezetőedző: Jenei Péter

DSI: Somogyi, Pelles, Botos, Nemes, Szabó B., Varga, Bedő, Keczeli, Arany, Gabella, Szabó J.
Cserék: Papp, Bartha, Balogh, Lengyel, Sándor, Galla, Sallai Vezetőedző: Szabó János Tamás

Gólszerzők: Izsold, Győrfi illetve Botos, Arany, Szabó B.
Sárga lapok: Pomozi, Rácz, Rostás, Rau

Jenei Péter: "A végeredménytől függetlenül gratulálok a csapatomnak a bajnoki címhez, most sajnos ennyire futotta az erőnkből."

Author: Szeri Csaba