Aranyat nyertek a lányok strandfociban

Szombaton rendezték meg a Csongrád megyei Leány U16-os Strandlabadúgó bajnokságot, amelyen a HFC korosztályosai is részt vettek.

A nevezett hét csapat, két csoportban küzdött az elődöntőbe jutásért. Az ’A’ csoportban a Hódmezővásárhelyi FC, a Székkutas TC, a Szentesi Kinizsi, valamint a Kiskundorozsmai ESK csapatai küzdöttek a továbbjutásért. A ’B’ csoportban a Wanted Békéscsaba, a Csengele KSE és a Maros-Menti UFC csapatai szerepeltek.

A vásárhelyi lányok nagyon magabiztosan, három győzelemmel, a csoport első helyén jutottak tovább. A vásárhelyiek mellett a két győzelemig jutó Dorozsma csapata jutott még a legjobb négy közé.

A másik csoportból az első helyen a Csengele, akik így a Dorozsma csapatával találkoztak az elődöntőbe, míg a vásárhelyiek a csoport második helyén végzett Békéscsaba csapatával küzdhettek meg a döntőbe jutásért.

Az elődöntőben a vásárhelyi lányoknak egy nagyon szoros küzdelemben sikerült legyőzniük a békéscsabaiakat, így a döntőben ismét a Csengelét legyőző Dorozsmával találkoztak.

Az utolsó derbi is nagyon izgalmasra sikerült. A vezetés a meccs javarészében a vásárhelyieknél volt, így a két csapat második mérkőzését is mi nyertük. Ezzel a vásárhelyi lányok nyakába akasztották az aranyérmeket.

A keret: Telek Vanda, Kispál Kitti, Daraki Zsanett, Kiss Beatrix, Bihari Regina, Mihály Edina, Schneider Krisztina, Csala Eszter
Edző: Mucsi Dénes

Eredmények
Csoportmérkőzések:

HFC – Székkutas TC 7-2
Vásárhelyi gólszerzők:
Mihály Edina (2), Bihari Regina (2), Kiss Beatrix, Kispál Kitti, Csala Eszter

HFC – Szentesi Kinizsi KITE 7-5
Vásárhelyi gólszerzők:
Bihari Regina (5), Kiss Beatrix (2)

HFC – Kiskundorozsmai ESK 3-1
Vásárhelyi gólszerzők:
Kiss Beatrix, Bihari Regina, Mihály Edina

Elődöntő:

HFC – Wanted Békéscsaba 4-3
Vásárhelyi gólszerzők:
Kiss Beatrix (3), Daraki Zsanett

Döntő:

HFC – Kiskundorozsmai ESK 4-3
Vásárhelyi gólszerzők:
Kiss Beatrix (2), Bihari Regina (2)

Mucsi Dénes: „Az egész nap folyamán nagyot küzdöttek a lányok mind a körülményekkel, mind az ellenfelekkel. Minden utasítást betartva, nagyon fegyelmezetten és egymásért küzdve, igazi csapatként funkcionáltak. Csak gratulálni tudok a lányoknak és nagyon büszke vagyok rájuk!”

Author: Szeri Csaba