Ezüstöt ért az U17-es lányok teljesítménye

Egy nagyon szép szezont tudhat maga mögött az U17-es csapatunk. A lányok a Csongrád megyei bajnokságban a második helyet érték el. Nagyot küzdött a bajnok Békéscsabával is.

 A bajnokság előtt az első négy hely valamelyikét tűztük ki célul, de tavasszal már egyértelműen a bajnoki címért küzdöttünk.

Az őszi szezont nagyon magabiztosan nyertük meg, hét győzelem mellett csupán egyetlen döntetlent játszottunk, így a tabella első helyéről várhattuk a tavaszt. Sajnos a tavaszunk nem sikerült ilyen jól, de nem is számítottunk erre. Tavasszal 5 győzelem mellett 2 döntetlen, valamint a későbbi bajnok Békéscsaba elleni vereség azt eredményezte, hogy meg kellett elégednünk az ezüstéremmel.

A szezont 12 győzelemmel, 3 döntetlennel és 1 vereséggel zártuk. 34 gólt szereztünk, ami a második legtöbb a bajnokságban, viszont mi kaptuk a legkevesebb gólt, szám szerint ötöt, ami 16 mérkőzés alatt nem kis teljesítmény. Mind kapus poszton, mind a védelem az egész szezon során nagyon masszív volt, kevés helyzetet tudtak kialakítani az ellenfeleink. Másik oldalról viszont mi minden mérkőzésen sok helyzetet tudtunk kialakítani, ami pozitívum, viszont ezeket a helyzeteket kis százalékban tudtuk csak értékesíteni, meccsről-meccsre nagyon sok helyzetet hibáztunk el.

Keret: Albert Júlia, Albert Zsófi, Badi Katalin, Balog Jázmin, Bihari Regina, Búza Virág, Csala Eszter, Daraki Zsanett, Fehér Ágnes, Gábor Noémi, Gábor Viktória, Hódossy Virág, Hrabovszki Adrienn, Kispál Kitti, Kiss Beatrix, Mihály Edina, Nánási Petra, Orovecz Éva, Schneider Krisztina, Telek Vanda, Todoran Katalin, Török Réka

Házi góllövő lista:

Gábor Noémi 13 gól
Kiss Beatrix 6 gól
Orovecz Éva 4 gól
Daraki Zsanett 4 gól
Telek Vanda 3 gól
Todoran Katalin 2 gól
Bihari Regina 1 gól
Mihály Edina 1 gól

Mucsi Dénes: „Nem mondhatom azt, hogy nem vagyok csalódott, viszont nagyon büszke vagyok a lányokra. Az egész szezon során nagyon jól teljesítettek és mindent megtettek, hogy ilyen szépen szerepeljünk.”

Author: Szeri Csaba