Döntetlen a megyei derbin

AZ NB III Közép csoportjának második fordulójában a Makó FC gárdáját fogadta a Hódmezővásárhelyi FC a városi stadionban. A vendégek kétszer is előnybe kerültek a találkozón, Faggyas Milán góljai azonban pontot értek a kék-sárgák számára.

Hódmezővásárhelyi szempontból nem kezdődött makulátlanul a megyei NB III-as rangadó. Méhes Tibor tanítványai ugyanis hamar betaláltak. Babolek Zoltán, aki az előző félszezont pont Vásárhelyen töltöttek, köszönt be.

A hazaiak igyekeztek megválaszolni a korai gólt, sok helyzetet dolgozott ki a csapat, aminek végül meg is lett az eredménye. Faggyas Milán bő félóra után egyenlíteni tudott. A gól után is inkább a HFC dominált, de 1-1-gyel jöhetett a fordulás.

A második játékrészben a Makó is veszélyesebben játszott. A 67. percben Lipták Ákos révén ismét a hagymavárosiakhoz került a vezetés.

Végül azonban két pontot hullajtott a Hódmezővásárhelyi FC, miután a hajrában Faggyas második gólja 2-2-es döntetlent jelentett.

A vásárhelyiek a következő fordulóban újabb megyei rangadót vívnak. A Mórahalom ellen folytatódik a bajnokság Máté Péterék számára.

Labdarúgó NB III. Közép csoport, 2. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Makói FC 2–2 (1-1)
Hódmezővásárhely, Városi Stadion. Vezette: Kovács Imre (Kulcsár Dániel, Nyerges Zsolt).
HFC: Bordás – Huszár, Pataki, Kormányos (Bartyik N., 78′), Mezei, Máté (Kökény, 71′), Prasler, Szilágyi N., Laczkó (Végh, 71′), Ablonczy, Faggyas. Vezetőedző: Major László.
Makó: Garamvölgyi – Takács J., István L., Lipták Á., Széll, Sirokmán, Tóth T. (Bánóczki, 61′), Varga R., Rakonczai, Gémes (Vajna, 81′), Babolek (Gilinger, 91′). Edző: Méhes Tibor.
Gól: Faggyas (33′, 88′) ill. Babolek (8′), Lipták (67′).
Sárga lap: Huszár (15′), Bartyik N. (93′) ill. Tóth T. (17′).

Author: Szeri Csaba