Fájó vereség Mórahalmon

Nem a tervek szerint sikerült a Hódmezővásárhelyi FC számára a mórahalmi kiruccanás. Major László tanítványai fájó, háromgólos vereséget szenvedtek.

Vásárhelyi szempontból kifejezetten rosszul kezdődött a Mórahalom elleni NB III-as megyei rangadó. A hazaiak ugyanis három percnyi játék után megszerezték a vezetést. Egy jobb oldali beadásra Fodor Ádám érkezett a legjobban a hosszún, már „csak” a léc alá kellett passzolnia.

A gól nem tett jót a HFC-nek, jó tíz percre volt szükség, azonban ezt követően sem sikerült gólra váltani a helyzeteket. Ablonczy Gerjén és Kökény Tamás is próbálkozhatott, gól azonban egyikük lövését sem kísérte. Többet volt a labda a Vásárhelynél, a helyzetek kialakítása azonban nem volt tökéletes. Ráadásul a hajrában továbbnőtt a mórahalmi előny. Pont az ex-vásárhelyi Fábián Imre duplázta meg a hazai gólok számát.

A játék képe a fordulás után sem változott jelentősen, de a szépítő gól csak nem akart összejönni. Egy alkalommal Prasler Thomas esett el a tizenhatoson belül, azonban nem büntető következett, hanem a vásárhelyi játékost jutalmazták egy sárga lappal. Fogyott az idő, nem jött a vásárhelyi találat, a Mórahalom védelme remekül állta a sarat.

A hajrában pedig triplának örülhettek a homokhátiak, miután Hrabovszki Zoltán passzát követően Fodor Ádám szerzett újabb gólt.

A Hódmezővásárhelyi FC ezzel pont nélkül maradt a harmadik fordulóban. A folytatásban a Dabas elleni találkozó következik, szeptember első hétvégéjén a vásárhelyi városi stadionban.

Labdarúgó NB III Közép csoport, 3. forduló

Mórahalom VSE – Hódmezővásárhelyi FC 3-0 (2-0)
Mórahalom, 500 néző. Vezette: Bálint Attila (Pogonyi Ferenc, Belicza Bence Péter).
Mórahalom: Krnács – Bokányi R., Lászik, Szücs, Fodor, Busa, Puskás (Podonyi, 57′), Zsoldos, Magyar, Szalma (Pócs D., 57′), Fábián (Hrabovszki, 69′). Edzők: Magyar György, Vojnic-Zelic Sasa.
HFC: Bordás – Marton (Szabó M., 40′), Kökény (Szabó D., 77′), Huszár, Mezei, Bartyik N., Prasler (Végh, 72′), Szilágyi, Pataki, Ablonczy, Faggyas. Vezetőedző: Major László.
Gól: Fodor (3′), Fábián (44′)
Sárga lap: Fábián (12′), Szalma (23′), Magyar (49′), Bokányi (77′) ill. Huszár (30′), Marton (33′), Prasler (56′).

Author: Szeri Csaba