A hétvége HFC-s menetrendje

A hétvégén a Hódmezővásárhelyi FC szinte minden korosztálya idegenben vív bajnoki mérkőzést. Szombaton azonban az U11 és az U13 számára OPT Bozsik Tornát rendeznek a városi stadionban.

Október 7-én, szombaton 9 órától rendezik az OTP Bozsik Csoport „C” Tornát az U11-es és U13-as korosztályok számára a vásárhelyi városi stadionban.

A hétvégén azon ez az egyetlen hazai érdekeltségű rendezvénye a klubnak.

Az U12-es és U13-as élvonalban szereplő korosztályosaink meg sem állnak Törökszentmiklósig, ott játszanak bajnokit.

Az U14-es Leány csapatunk a St. Mihály otthonába utazik a pontokért a megyei bajnokságban, míg a szintén Csongrád megyei bajnokságban érdekelt HFC II. és az U19-es fiúk a Csongrád vendégei lesznek.

Az U14-es és U15-ös korcsoport számára is folytatódik a bajnokság, a csapatok Tiszakécskén bizonyíthatnak.

Az egyesület felnőtt női csapata Újszentivánon próbálhat meg 3 pontot szerezni a megyei II. osztályban.

A harmadik vonalban érdekelt felnőtt csapat pedig a PMFC otthonában hajthat a pontokért.

Íme a teljes menetrend:

2017. október 7. (szombat)

9:00 OTP Bozsik Csoport „C” Torna U11/U13
10:00 Törökszentmiklósi FC U12 – Hódmezővásárhelyi FC U12
10:00 St. Mihály FC Leány U14 – Hódmezővásárhelyi FC Leány U14
11:00 Tiszakécske U14 – Hódmezővásárhelyi FC U14
11:30 Törökszentmiklósi FC U13 – Hódmezővásárhelyi FC U13
13:00 Tiszakécske U15 – Hódmezővásárhelyi FC U15
13:00 Csongrád TSE U19 – Hódmezővásárhelyi FC U19
15:00 Csongrád TSE – Hódmezővásárhelyi FC II.

2017. október 8. (vasárnap)

10:00 Újszentiván SE – Hódmezővásárhelyi FC Női felnőtt
10:00 OTP Bozsik Kiemelt „B”Torna U10/U11 (Gyula)
15:00 PMFC – Hódmezővásárhelyi FC

Author: Szeri Csaba