Nem sok kellett az U13-as pontszerzéshez

Az elmúlt héten a 6. forduló mérkőzését játszotta le az I. osztályban szereplő HFC U13. Gajda Lajos tanítványai az élmezőnybe tartozó Békéscsaba Labdarúgó Akadémiával játszottak szoros mérkőzést.

2 győzelemmel és 3 vereséggel a háta mögött várta az I. osztály Dél-Keleti csoportjában szereplő Hódmezővásárhelyi FC U13-as csapata a listavezető Békéscsaba elleni csörtét.

A fiatalok talán a szezon legjobb mérkőzését játszottak, Borbás Martin révén gyorsan vezetéshez jutottak, amit az első játékrészben sikerült is megőrizniük.

A fordulás után azonban már nehezebb volt tartani a vendégeket. Előbb egyenlíteni tudtak, majd bő 10 percen belül az eredményt is megfordították. A vásárhelyiek több helyzetet is kialakítottak a maradék játékrészben, ezeket azonban nem sikerült gólra váltaniuk a fiataloknak.

A gárda október 21-én a Békéscsaba UFC ellen folytatja a bajnokságot.

U13 I. osztály, Dél-Kelet, 6. forduló

Hódmezővásárhelyi FC – Békéscsaba Labdarúgó Akadémia 1-2 (1-0)

HFC: Kiss R., Balázs B., Szabó Cs., Barankai Cs., Késmárki V., Barna Á., Herczeg G., Borbás M., Orovecz B., Zsigmond B., Tatár Z.
Cserék: Klivinyi B., Schneider J., Varsányi M., Illés I.
Edző: Gajda Lajos

Vásárhelyi gólszerző: Borbás Martin

Jók: Az egész csapat

Nyilatkozat: „Az idény legjobb játékát nyújtva szenvedtünk a listavezető ellen vereséget. Az egész csapat remekül játszott, csak hát a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat.”

Author: Szeri Csaba