Iváncsa – Csongrád megye: Négy – nulla

A Hódmezővásárhelyi FC sem tudta felülmúlni az NB III Közép csoportjában a Fejér megyei Iváncsa gárdáját. A pontok idegenben maradtak.

A Szekszárd elleni győzelem okán jó előjelekkel várhatta az Iváncsa elleni derbit a Hódmezővásárhely. Azonban a szombati találkozón pont az nem működött, ami korábban a csapat erőssége volt. A pontrúgásoknál, a rögzített játékhelyzeteknél ugyanis általában jól működött a vásárhelyi védelem. Nem úgy Iváncsán, ahol háromszor is ilyen szituációt követően rezgették meg a hálót a hazaiak.

Nem kellett sokat várni az első gólra. Egy szögletet követően aludt be a HFC-s védelem, Kertai Dániel pedig a kapuba csúsztatott.

A gólt követően igyekezett átvenni a kezdeményezést a Hódmezővásárhely, azonban meddő mezőnyfölénynél nem futotta többre, az átütő erő hiányzott a vendégek játékából. Ellenben a hajrában egy szögletből ismét eredményes volt az Iváncsa, ráadásul szerencséjük is volt, hiszen a játékszer Kökény Tamásról jutott a kapuba.

A fordulás után sem pihentek a hazaiak. Egy a vásárhelyi kapunál történt kavarodás után Cseszneki Richárd is feliratkozott a gólszerzők közé. A végén pedig még egy pontrúgásból sikerült betalálnia a vendéglátóknak, Balogh László köszönt be.

Az Iváncsa az őszi szezonban így mind a négy Csongrád megyei csapat ellen pontot szerzett. Korábban a Makót, a Mórahalmot és a SZEOL-t is sikerült legyőzniük.

A vásárhelyiek a következő fordulóban a Kozármisleny ellen folytatják a bajnokságot.

NB III Közép csoport, 12. forduló

Iváncsa KSE – Hódmezővásárhelyi FC 4-0 (2-0)

IKSE: Dániel, Balogh, Kertai, Szauter, Fekecs, Majláth, Aradi, Folmer, Cseszneki, Pribék, Büki
Cserék: Sándor, Schmidtka, Mag, Imrik, Berényi, Nagy, Márki

HFC: Bordás, Tóth, Szabó D., Laczkó, Faggyas, Ablonczy, Mezei, Pataki, Kökény, Bartyik N., Prasler
Cserék: Szatmári, Marton, Szabó M., Darida, Varga

Gólszerzők: Kertai, Kökény (ög), Cseszneki, Balogh

Szűcs Róbert: „Kicsit elkeseredett vagyok. Próbáltam a tüzet tartani a srácokban, de néhányan úgy tűnik alkalmatlanok a komolyabb játékra. Edzünk, dolgozunk tovább, de fejben mindenkinek változnia kell. Ennél előrébb van a helyünk, de ehhez nagyon nagyot kell változni.”

Forrás: hfc1912.hu

Author: Szeri Csaba