Tiszakécskén jártak a korosztályosok

Az NB III-ban szereplő felnőtt csapat után a Hódmezővásárhelyi FC korosztályos gárdái is Tiszakécskére látogattak. Az U19-esek közönségszórakoztató meccsen szereztek három pontot, az U17 viszont ez alkalommal pontok nélkül zárt.

Egészen kiválóan alakult az U19-es csapata Tiszakécske elleni meccs. A csapatok igazán gólra törően játszottak, ebből pedig a végén a vásárhelyiek jöttek ki jobban. 20 perc után már négyet vágott a HFC, a játékidő vége pedig 5-2 volt a vendégek javára.

A fordulás után sem változott jelentősen a játék képe. A hazaiak igyekeztek zárkózni, de a talált góljaikra rendre volt válasza a Hódmezővásárhelynek. Az utolsó 20 percre ugyan kétgólosra olvadt a HFC-s előny, azonban az ezt követő percekben inkább a vendégek domináltak, újabb három gólt rámoltak be Mészáros Viktor kapujába.

NB III. U19 bajnoki mérkőzés, Tiszakécske

Tiszakécske – HFC 5-10 (2-5)

HFC: Nagy M. – Rác Szabó, Rácz, Gyuris, Rákos – Perpauer, Gyüre (Rau), Pap – Bürgés (Siber), Nagy D., Kovács L.

Edzők: Bacsa Zsolt és Vinnai István

Vásárhelyi gólszerzők: Nagy D. (3), Bürgés (2), Siber (2), Pap (2), Kovács L.

Nyilatkozat: „Az ősz végére rengeteget javult a játékunk. A mai napon a közönséget szórakoztattuk, a védekezésre nem sok gondot fordítottunk.”

Kevésbé alakult sikeresen az U17-esek csörtéje. Lovas Kristóf révén az első félidőben két gólt szerzett a Tiszakécske, a HFC játéka pedig a fordulás után sem javult fel számottevően. A jól védekező hazaiak ráadásul a játékrész derekán megszerezték a harmadik góljukat, amelyre a cseréket követően sem sikerült válaszolnia a Vásárhelynek.

NB III. U17 bajnoki mérkőzés, Tiszakécske

Tiszakécske – HFC 3-0 (2-0)

HFC: Friedl, Bánfi, Pomozi, Rostás, Babcsán, Kelemen, Gaudi, Győrfi, Siber J., Marjai, Almási
Cserék: Nagy R., Pacskó, Kurgyis, Nagy A., Paku, Árgyelán

Edző: Jenei Péter

Author: Szeri Csaba