Győzelemmel zárta az évet a megyei U19

Gólzáport hozott a Hódmezővásárhelyi FC megyei U19-es bajnokságban szereplő csapatának utolsó szezonbeli mérkőzése is. A fiatalok 8-3 arányban őrölték fel a Tiszasziget ifistáit.

Nem sokat teketóriázott a Vásárhely a Tiszasziget elleni találkozón. 3 perc után Pap Tibor góljával már megvolt a vezetés, az első 45 perc során pedig végül 6-ot vágott a vendég együttes, amire csak két alkalommal tudtak válaszolni Kecskés Miklós tanítványai.

A fordulás után talán valamelyest csökkent az iram, Gyuris Norbert és Dékány Áron viszont feliratkoztak még a gólszerzők közé. Magabiztos győzelemmel búcsúzhatott az ősztől a gárda, akik 4 pontos hátránnyal a tabella 2. helyén tölthetik a telet.

U19 megyei I. bajnoki mérkőzés, Tiszasziget

Tiszasziget SE – HFC II. 3-8 (2-6)

HFC II.: Nagy Abonyi – Nagy A., Gyuris, Rácz, Almási, – Siber, Pap, Marjai, – Plichta, Dékány, Kerekes
Cserék: Kurgyis, Paku, Fehér, Friedl, Babcsán

Edzők: Vinnai István, Bacsa Zsolt

Gólszerzők: Pap (2), Kerekes, Plichta, Dékány, Gyuris, Almási, Zádori (öngól)

Nyilatkozat: „Sima győzelmet arattunk a durva, alattomos, sportszerűtlen ellenfél ellen. Tavasszal cél a bajnoki cím megvédése.”

Author: Szeri Csaba