Csak a Székkutassal nem bírtak a lányok

A hétvégén megkezdődött a megyei U17-es leány futsal-bajnokság. A Hódmezővásárhelyi FC lányai a „B” csoport küzdelmeiben érdekeltek, ahol az első fordulóban 6 pontot sikerült összegyűjteni.

Jól, Bihari Regina gólzáporával indult az U17-es futsal-bajnokság a HFC leány csapata számára. A vásárhelyi fiatalok remekül indították a téli fociszezont, Bihari Regina négy góljával ugyanis könnyen léptek túl a Mocorgó UFC-n.

Megállás a következő találkozón sem volt, közel hibátlan teljesítménnyel sikerült felőrülni a Szentes gárdáját is. Kurgyis Enikő négyszer, Bihari Regina háromszor talált be, Balog Jázmin duplázott, de Telek Vanda, Pap Evelin és Csala Eszter is gólt szerzett. A 12  találatra csak háromszor tudott válaszolni az ellenfél.

A Székkutas elleni csörte már jóval szorosabbra sikerült. Matók Kitti góljával a Kutas szerzett vezetést, ám Kurgyis Enikő hamar válaszolni tudott, Matók azonban ismét megszerezte az előnyt az övéinek, az előnyre pedig Kiss Beatrix is rátett egy lapattal.

A végén ugyan Schneider Krisztina még gólt szerzett, a harmadik mérkőzésen azonban elmaradt a vásárhelyi pontszerzés.

Csongrád megyei, U17 leány futsal-bajnokság, 1. forduló eredmények:

Hódmezővásárhelyi FC – Mocorgó UFC 4-0
Hódmezővásárhelyi FC – Szentesi Kinizsi SZITE 12-3
Hódmezővásárhelyi FC – Székkutas TC 2-3

Author: Szeri Csaba