„Azt várom, hogy beérjen a munka”

Elrajtolni látszik a hétvégén az NB III Közép csoportjának mezőnye. A Hódmezővásárhelyi FC a tervek szerint a Mórahalom csapatával találkozik vasárnap. A bajnoki rajt előtt Körmendi Bence, a HFC erőnléti edzője értékelte az elvégzett munkát.

Kőkemény, többhetes felkészülést vezényeltél le a srácoknak. Mik a tapasztalataid, milyen volt ez a néhány hét?

Egy szóval: megterhelő. Ám, nagyon remélem, hogy megérte. Heti háromszor 90 perc volt az én részem, igyekeztem a lehető legtöbbet kihozni a lehetőségekből. Biztos vagyok benne, hogy sok új dolgot sikerült átadnom a játékosoknak. Korszerű módszerekből válogattam és teljesítményfokozó gyakorlatok tárháza állt a rendelkezésünkre. Azt, hogy ezt mennyire sikerül átvinni a pályára és integrálni… bízom benne, hogy maximálisan. Bátornak kell lenniük, megdolgoztak érte.

Melyek voltak a legnehezebbnek tűnő feladatok?

Amit kértem, és terveztem, mindenki megcsinálta. Sajnos 100%-osnak nem mondom az edzéslátogatást, mert voltak hiányzók. Ez persze nem a hanyagságból fakadt, hanem az egyéb elfoglaltságokból. Aki viszont végigcsinálta, az biztosan fogja tudni kamatoztatni. Legnehezebb talán az volt, hogy a lehetőségeket teljes mértékben kihasználjuk. Amink van, abból kell dolgoznunk. Jól meg kell válogatni az eszközöket, arra adaptálni a megfelelő gyakorlatokat, viszonylag rövid idő alatt. A játékosok ebben viszont abszolút partnerek voltak, így gördülékenyen tudtunk haladni.

Mit vársz te, mint erőnléti edző a tavaszi szezontól?

Azt, hogy beérjen a munka. Olyan játékosokat szeretnék látni, akik nyerni mennek ki a pályára… legyen bárki az ellenfél. Tegyenek meg minden a sikerért. Fizikálisan és mentálisan is. A hozzáállás a legfontosabb. Lehet veszíteni… csak nem mindegy, hogyan. Számomra már siker, ha megnyerünk egy fejpárbajt a levegőben, ha elvisszük a labdát szélen, ha a miénk egy test-test elleni párharc, ha gyorsabban reagálunk egy adott szituációra… Ezek is sokat elmondanak majd a felkészülés hatékonyságáról. És persze, több gól kell, mint ősszel.

A munkád gondolom nem ért véget a felkészüléssel, mi lesz pontosan a feladatod szezon közben?

A meccsek előtti bemelegítésben aktívan részt veszek majd, de alapvetően az én edzéseim száma csökken, inkább csak “finomhangolunk”. Abszolút sportágspecifikus gyakorlatokkal készítem őket a hétvégi terhelésekre. Ezen kívül a sérült játékosokkal (remélem a lehető legkevesebben lesznek) foglalkozom, hogy minél hamarabb visszakerüljenek a pályára.

Érdemes megemlíteni, hogy nem csak az NB III-as csapattal dolgoztál együtt, hanem a megyei élvonalban szereplő gárdával is. Ott mik voltak a tapasztalataid? Mit gondolsz mire lesz jó a meglehetősen fiatal csapat a megyei I. osztályban?

Velük heti kétszer találkoztam, egy órára. Kicsit máshogy építettem fel az egészet. Náluk többet foglalkoztam az alapokkal és próbáltam egy kicsit tanítani is a gárdát. Hogy ezt a gyakorlatot éppen miért így, azt pedig miért éppen úgy kellene, stb… Fontos volt számomra, hogy megértsék az összefüggéseket. Ezáltal sokkal jobb hatásfokkal végezhették a feladatokat. Partnerek voltak mindenben, így tudtunk menni előre. Sőt, kijelentem, a csapat nagy része meg is szerette az edzéseimet. Azt várom, hogy kamatoztassák a tanultakat és ezáltal váljanak jobbakká. Helyt fognak állni a bajnokságban, abban biztos vagyok.

A Hódmezővásárhelyi FC – Mórahalom VSE bajnoki mérkőzést a csapatok 2018. március 11-én 14:30-kor játsszák.

Forrás: hfc1912.hu