post

Negyedszer is tripla pont a megyében

Pénteken az UTC 1913 Labdarúgó Kft.-t fogadta a Hódmezővásárhelyi FC II-es csapata. Bacsa Zsolt és Vinnai István tanítványai negyedik tavaszi meccsükön is győzni tudtak.

Revansra és ezzel együtt újabb három pont bezsebelésére készült a HFC II. az UTC ellen. A gárdák eddigi tavaszi teljesítményét figyelembe véve erre meg is volt minden esély. Az újszegediek azonban képesek voltak rést találni a pajzson, ráadásul alig 10 perc után megszerezték a vezetést.

A baj nem tartott sokáig, Mátó Gergő perceken belül nullázta az előnyt, a folytatásban pedig mindkét csapat fegyelmezettebb játékot mutatott, az irányítás inkább a hazaiaknál volt, de a játékrészben nem született újabb gól.

A fordulás után azonban jött a fordítás is. Ekkor a Vásárhelynek volt elegendő tíz perc arra, hogy magához ragadja a vezetést. Az első felvonás forgatókönyve azonban pepitában megismétlődött, Zsibrita Ákos góljával néhány percen belül zárkóztak a vendégek.

Szorosnak tűnt a csata, de majd félórája volt még a csapatnak, hogy dűlőre vigyék a dolgot. A csereként beállt Mohácsi Ozmin negyedórával a vége előtt ismét a HFC felé billentette a mérleg nyelvét, a hajrában pedig duplájával bebiztosította a tripla pontot.

A HFC II. zsinórban negyedik meccsét nyerte a tavaszi szezonban, ezzel pedig, ha időlegesen is, de a tabella harmadik helyére ugrottak. Persze a forduló java még hátra van, hiszen a bajnokik legtöbbjét szombaton rendezik.

Csongrád megyei I. osztály, 21. forduló

Hódmezővásárhelyi FC II – UTC 1913 Labdarúgó Kft. 4-2 (1-1)

HFC: Szatmári, Bábi (Gyuris), Dér, Bartyik R. (Surján), Bürgés (Jankelic), Darida, Siber N., Mátó (Mohácsi), Rau, Pálinkó, Győrfi
Edzők: Bacsa Zsolt, Vinnai István

Vásárhelyi gólszerzők: Mátó, Siber, Mohácsi (2)

Jók: Bábi, Pálinkó, Siber, Győrfi, Mohácsi, Jankelic

Nyilatkozat: „Megérdemelt győzelemmel hangoltunk a jövő heti SZVSE elleni fontos mérkőzésre. Végig irányításunk alatt tartottuk a mérkőzést, ellenfelünk csak a felívelésekkel tudott néha zavart okozni a védekezésünkben. Továbbra is nagyon gólerősek vagyunk elől, ez bizakodásra ad okot az előttünk álló rangadók előtt.”

Forrás: hfc1912.hu