Nem ereszti a Szentest a HFC U19

Továbbra is szoros a bajnokság eleje a megyei U19-es bajnokságban. A HFC a hétvégén verte a Zsombót, így továbbra is egy pont a gárda hátránya a listavezető Szentes mögött.

Pap Tibor első félidei góljai adták meg az alaphangot a Zsombó elleni U19-es bajnokinak. A félidei hajrában ugyan zárkózott a vendégalakulat, de a fordulás után inkább a Vásárhely mutatott jobb formát, Pap Tibor triplázni tudott, a végén pedig Dukai Tamás is beköszönt, ezzel pedig maradt Vásárhelyen a három pont.

A megyei csapat számára a soron következő forduló lesz igazán érdekes, hiszen a hétvégén a listavezető Szentesi Kinizsi lesz az ellenfél. Mivel egyetlen pont a különbség a csapatok között, így akár helycserés támadás is történhet – ezzel pedig az őszi vereségért is visszavághatnának a kék-sárgák.

U19 megyei I. bajnoki mérkőzés, 25. forduló

HFC II. – Zsombó SE 4-1 (2-1)

HFC II: Nagy Abonyi – Siber J., Rácz, Fehér (Almási), Balog (Ambruzs) – Rostás, Marjai, Pap, – Kabai (Gaudi) Dékány, Masa(Dukai)

Edzők: Bacsa Zsolt és Vinnai István

Gólszerzők: Pap (3), Dukai

Nyilatkozat: „Mai győzelmünket Rác Szabó Misinek ajánljuk, és mielőbbi visszatérést kívánunk neki. A jövő héten Szentesen pedig remélem, előzünk a tabellán.”

Author: Szeri Csaba