Beteljesülni látszik a dobogós álom

Bajnokságbeli utolsó meccsét a Szeged 2011 ellen vívta a HFC NB III-ban szereplő U19-es csapata. A gárda így karnyújtásnyira került a bronzérem megszerzéséhez.

Az első játékrészben Pap Tibor góljával szerzett vezetést a Vásárhely, ám sokáig nem tarthatott az öröm, perceken belül egalizálni tudtak a szegediek.

Komoly fölényt, amely már gólokban is megmutatkozott, a második játékrész második felében tudott kialakítani a HFC. Ekkor viszont jószerivel 10 perc alatt lerendezte a pontok sorsáról szóló kérdést a csapat.

Egyetlen mérkőzés van még hátra a szezonból, amelyen, ha sikerül győzni, akkor bronzérmet ünnepelhetnek a fiúk.

U19 NB III. bajnoki mérkőzés, Hódmezővásárhely

HFC – Szeged 2011 5-1 (1-1)

HFC: Kandó – Kovács L.(Bürgés), Rácz K., Gyuris (Surján), Almási, – Perpauer  (Marjai), Pomozi (Gyüre), Rostás, – Kabai (Mohácsi), Dékány, Pap (Gaudi)

Edző: Bacsa Zsolt

Gólszerzők: Pap, Rácz K., Bürgés (3)

Jók: mindenki

Bacsa Zsolt: „Mai győzelmünkkel karnyújtásnyira kerültünk a bronzéremtől. A tavaszi szezonunk eddig nem várt jó eredményekkel párosul.”

Author: Szeri Csaba