Sima győzelem Dorozsmán

4-0-ra nyerte a HFC II. a Kiskundorozsma elleni meccset.

Az első percektől kezdve nem volt kérdés, hogy a pontokért utazott Kiskundorozsmára a Hódmezővásárhelyi FC II. A Bacsa-Vinnai tanítványok végig domináltak a mérkőzésen, ami bő negyedóra után nyilvánult meg először gólban. Bartyik Roland 18 méterről eresztett meg egy kapu felé tartott átlövést, ami nem is tévesztett célt.

Alig néhány perc múlva pedig már kettővel mentek a vendégek. Bürgés Balázst nem sikerült megállítani szabályosan a kaputól olyan 17-18 méterre, Bosnyák Sándor szabadrúgást ítélt, a végrehajtó pedig Mohácsi Ozmin volt, aki védhetetlenül lőtte ki a felső sarkot.

Az első játékrészben újabb gól ugyan már nem született, de a vásárhelyi fölény végig érezhető volt, a Kiskundorozsma nem igazán jutott helyzetig sem.

A játékképe pedig alapvetően a fordulás után sem változott. Az 54. percben Jankelic Iván is feliratkozott a gólszerzők közé, a társakkal ziccerig játszották a helyzetet, majd Jankelic góllal zárt. A biztos vezetés birtokában egy kissé visszavett a tempóból a Hódmezővásárhelyi FC II, lehetőség kaptak a még fiatalabb játékosok, azonban Bódaiban még maradt egy gól, a végjátékban szerezte ezt, szintén egy végletekig kijátszott akciót követően.

Csongrád megyei I. osztály, 29. forduló

Kiskundorozsmai ESK – Hódmezővásárhelyi FC II. 0-4 (0-2)

HFC II: Szatmári, Jankelic, Gyüre, Bábi (Rau), Bartyik R., Bürgés, Darida (Gyuris), Mohácsi (Győrfi), Bódai, Perpauer (Surján), Pálinkó
Vezetőedzők: Bacsa Zsolt, Vinnai István

Gólok: Bartyik, Mohácsi, Jankelic, Bódai

Nyilatkozat: „Nagyon szép tavaszt futott a csapat, már az utolsó mérkőzés függetlenül. Azt gondolom, hogy a srácok teljesítették a célkitűzésünket, ami az 1-8. hely volt. Kis szerencsével az utolsó fordulóban még meg lehet a bronzérem, amihez a Tiszaszigetet kell legyőzni. Igaz ők azért jönnek ide, hogy bajnoki címet ünnepeljenek, mi viszont a bronzért küzdünk, nagyon jó kis mérkőzés lesz. Mi, egy év alatt nem csak a bajnokság legfiatalabb, hanem az egyik legjobb csapata is lettünk. Gratulálok a fiúknak!”

Forrás, fotó: oldalvonal.hu

Author: Szeri Csaba