Hetedik helyen zárt a HFC női felnőtt csapata

Véget ért a bajnokság és a rájátszások a Csongrád megyei bajnokságban szereplő HFC női felnőtt csapata számára. Mucsi Dénes tanítványai a tabella 7. helyét szerezték meg.

Ez történt a rájátszásban

A Csongrád megyei Női Felnőtt bajnokság 'A' csoportjában a 4. helyen végzett felnőtt csapatunk a Nagymágocs, a Békéscsaba és a St. Mihály csapatai mögött, így a rájátszásban az 5-8. helyért küzdhettünk. A rájátszást a másik csoport 3. helyezett SZVSE csapatával kezdtük, oda-visszavágós rendszerben.

Az első mérkőzésen szoros csatát vívtak a felek, a lányok azonban koncentrált játékkal végül megnyerték a mérkőzést Fári Bettina és Gábor Noémi góljaival.

Csongrád megye, Női Felnőtt II. osztály rájátszás 1. forduló

HFC – Szegedi VSE 2-1 (0-1)

HFC: Telek Vanda, Todoran Katalin, Kispál Kitti, Réczi Éva, Hódi Katalin, Gábor Noémi, Fári Bettina, Jesenszki Dóra
Játszott még: Klézli Kiara, Albert Júlia
Vásárhelyi gólszerzők: Fári Bettina, Gábor Noémi
Edző: Mucsi Dénes

Mucsi Dénes: "Az egész mérkőzés nagyon izgalmasra sikeredett. Mindkét csapat előtt több lehetőség adódott, amivel eldönthette volna a mérkőzést. Gyorsan hátrányba kerültünk, de nem estünk össze, próbáltuk tovább játszani a játékunkat. A végén sikerült megfordítanunk az eredményt, így előnyből vártuk a visszavágót.”

A szegedi visszavágón sajnos már nem a Vásárhely szájíze szerint alakultak a dolgok. A SZVSE magabiztosabb játékkal rukkolt elő, aminek köszönhetően már tulajdonképpen az első játékrészben eldöntötték a találkozó sorsát. Végül pedig sajnos az első meccsen kiharcolt előny sem jelentett gyógyírt, végül 5-3-as összesítéssel a SZVSE nyert, így a HFC a 7-8. helyért meccselhetett a Csengele csapatával.

Csongrád megye, Női Felnőtt II. osztály rájátszás 2. forduló

Szegedi VSE- HFC 4-1 (3:0)

HFC: Telek Vanda, Tóth Klaudia, Fári Bettina, Réczi Éva, Orovecz Éva, Gábor Noémi, Bihari Regina, Jesenszki Dóra
Játszott még: Albert Júlia
Vásárhelyi gólszerző: Jesenszki Dóra
Edző: Mucsi Dénes

Mucsi Dénes: "Sajnos nagyon sok hiányzónk volt, így nem tudtuk felvenni a versenyt a SZVSE csapatával szemben, akik nagyon magabiztosan játszottak és döntötték el a továbbjutás sorsát."

A 7-8. helyért zajló küzdelemben az első meccsen, idegenben sikerült jó eredményt elérni, 3-1 arányban verték a HFC-s lányok a Csengelét és mint később kiderült ezzel a találkozóval zárult is a szezon a Mucsi-tanítványok számára. A visszavágót ugyanis a Csengele egyéb okok miatt nem tudta vállalni, így eldőlt, hogy a Vásárhely a 7. helyen zárt a bajnokságban.

Csongrád megye, Női Felnőtt II. osztály rájátszás 7-8. hely

Csengele – HFC 1-3 (1-2)
HFC:
Telek Vanda, Todoran Kati, Kispál Kitti, Bihari Regina, Fári Bettina, Gábor Noémi, Klézli Kiara, Jesenszki Dóra
Játszott még: Albert Júlia
Vásárhelyi gólszerzők: Jesenszki Dóra (2), Gábor Noémi
Edző: Mucsi Dénes

Mucsi Dénes: "Magabiztos játékkal sikerült előnyt szereznünk idegenben. Sajnos a helyzetkihasználásunk az pocsék volt, gyermeteg hibákat követtünk el az ellenfél kapuja előtt."

Author: Szeri Csaba