A következő héten dőlhet el a HFC sorsa

Habár az eredmények alapján a Hódmezővásárhelyi FC NB III-as felnőtt csapata kieső helyen végzett a Közép csoportban – egy kis esély még van arra, hogy a harmadosztályban kezdődjön a 2018/2019-es idény.

Ne keltsünk illúziókat – egyelőre a legnagyobb valószínűsége annak van, hogy a HFC első számú csapata a Csongrád megyei I. osztályban kezdi meg a 2018-19-es szezont. Az elmúlt és az elkövetkező napok történései azonban még formálhatják a klub sorsát.

Június 22-én ugyanis a Méhkerék SE bejelentette megszűnését, így ők nem lesznek ott a 48 csapatos harmadik vonalban – korábban pedig az MTK II. és a Sopron sem vállalta az osztályt. A HFC a negyedik helyen szerepel a feltöltési listán. A Salgótarján, Hajdúböszörmény, Szabadkikötő trió előzi meg a vásárhelyieket – azonban ha ezen három csapatból valamelyik nem vállalja az NB III-at, akkor a kék-sárgák jönnek. Így állunk hát!

A következő héten már biztosan kialakul az NB III-as mezőny és választ kapunk a kérdésekre.

Horváth Zoltán, a HFC elnökének tájékoztatása szerint, amennyiben a Vásárhely lehetőséget kap az NB III-as indulásra, akkor élni kíván azzal. Ennek ellenére azonban a korábban bejelentett megújulás sem marad el, továbbra is a vásárhelyi játékosok, az utánpótlás tehetséges fiataljai kapják a főszerepet, a megye I-ben és ha úgy alakul, az NB III-as indulás esetén is.

Friss információ továbbá, hogy az előző szezonban NB III-ban szereplő csapatból néhány vásárhelyi játékos maradása már most biztos. Koncz Adrián, Rácz Dezső, Komáromi András, Tóth József és Szabó Márk is marad a HFC-nél. Kökény Tamás és Bartyik Norbert sorsa pedig egyelőre kérdéses.

Author: Szeri Csaba