Az Orosháza ellen sem volt tökéletes a HFC-fakó gépezete

Szerdán az Orosháza ellen játszott felkészülési mérkőzést a Hódmezővásárhelyi FC II-es csapata.

Augusztus első napján is folytatta az edzőmeccseinek sorát a Hódmezővásárhelyi FC II. A Bacsa-Vinnai tanítványok ez alkalommal az OMTK-ULE 1913 csapatát fogadták a városi stadionban. A találkozó nem kezdődött túl jól, alig telt el a játékrész fele, két gólos hátrányba kerültek a vásárhelyiek. A vendégek kétszer is rést találtak a hazai védelmen, a hibákat pedig ügyesen ki is használták.

A HFC-sek azonban igyekeztek nem összeomlani, a félidő végére Siber Julian góljaival sikerült egyenlíteni. Hiba azonban a fordulás után is akadt a játékban, az Orosháza pedig újabb alkalommal tudott büntetni. Ezzel szemben a HFC-fakó már nem tudott betalálni a második játékrészben, így ismét egyetlen gólos vereséget szenvedett a csapat.

Edzőmérkőzés, Hódmezővásárhely

HFC II. – OMTK-ULE 2:3 (2:2)

HFC II. : Varga – Rau, Surján, Kiss, Balog – Perpauer, Siber N., Szőke Á., – Siber J., Mohácsi, Győrfi

Csere: Nagy Abonyi, Dékány, Friedl, Faragó, Forgó, Almási Á., Rostás, Pap, Pomozi, Smiák, Marjai, Almási M.

Edzők: Bacsa Zsolt és Vinnai István

Gólszerző: Siber J. (2)

Nyilatkozat: „Nem játszottunk ma jól, szerencsére edzőmérkőzésen jönnek ki ezek a hibák. Szűk 3 hetünk van, hogy ezeket korrigáljuk. Az is látszik, hogy az ifjúsági bajnokságban edződött játékosoknak időbe telik még felveszik a felnőtt ritmust.”

A mérkőzésről készült képeket megtalálod az Oldalvonal.hu oldalon.

Author: Szeri Csaba