Pontokkal kezdene itthon a HFC II.

Augusztus 26-án, vasárnap 17 órától játssza első hazai bajnoki meccsét a megyei élvonalban érdekelt Hódmezővásárhelyi FC II. A csapat az előző körben Algyőn pont nélkül maradt, most azonban elkezdenék az őszi gyűjtögetést Brizik-Bodrogi Istvánék.

Nem sikerült rosszul a HFC-fakó első bajnoki mérkőzése. 1-1-gyel sikerült a bajnok Algyő otthonában fordulni, a meccs utolsó negyedében viszont Kiss Rihárd kiállítása megbolygatta a felállást – pláne, hogy a piros lapot érő szabálytalanság a tizenhatoson belül történt, így büntetőt is rúghatott és gólt szerzett az Algyő, a hajrában pedig egy harmadik gólt is bepakoltak Varga Gábor kapujába.

A játékot elnézve azonban a megyei élvonal legfiatalabb gárdája egészen jól helyt állt. A vásárhelyiek gólját Brizik-Bodrogi István szerezte.

„A csapat jól kezdett az Algyő ellen. Sikerült több helyzetet is kialakítani, amiből gólokat kellett volna szerezni, de saját magunknak nehezítettük meg a mérkőzést. Ebben az is benne van, hogy nagyon fiatal a csapatunk, de szép idény elé nézünk, ebben biztos vagyok. Úgy gondolom, hogy a csapat erőssége az, ahogyan fel tudjuk építeni a támadásainkat és abból helyzeteket tudunk kialakítani. A befejezésekben mindenféleképpen javulni kell, de igyekszünk edzéseken ezeket gyakorolni” – nyilatkozta a játékos.

A Bacsa-Vinnai tanítványok hétvégén hazai pályán mutatkozhatnak be – vasárnap, augusztus 26-án az UTC 1913 lesz a vendég. A csapat az első játéknapon kikapott a Kiskundorozsmától, így ők is nulláztak.

A két alakult az előző szezonban is találkozott egymással, ősszel előbb az UTC volt a házigazda, akkor 3-2-re tudtak nyerni. Tavasszal viszont a HFC-fakó számára összejött a revans, 4-2-re győzedelmeskedetek.

„Első hazai mérkőzés ez mindig dob egy kicsit a mérkőzésen, természetesen csak a győzelem az elfogadható a csapat számára. Az UTC biztosan nem fogja könnyen adni magát, de szeretnénk győzelemmel kezdeni hazai pályán” – tette hozzá Brizik-Bodrogi.

A találkozó vasárnap 17 órakor kezdődik a vásárhelyi városi stadionban.

Forrás: oldalvonal.hu

Author: Szeri Csaba