Tiszaszigeten is nyert a megyei ifi csapat

Az elmúlt hétvégén a megyei U19-es bajnokságban szereplő csapatunk Tiszaszigeten vendégeskedett. Ez alkalommal Dezső Ferenc tanítványai, a HFC U17-es gárda lépett pályára, akik négygólos győzelmet arattak.

Ahogy a bajnoki kiírás első fordulójában, úgy a legutóbbi, Tiszasziget elleni meccsen is a Hódmezővásárhelyi FC U17-es csapata lépett pályára a megyei U19-es bajnokságban.

Az első félidőben a vásárhelyieknek nem igazán sikerült feltörniük a hazaiak védelmét. Igaz a játékrész hajrájában Becsek Bendegúz gólja már jelezte, hogy a vendégeknek van keresnivalójuk a pontokat illetően.

A fordulás után pedig hamar tovább növelte előnyét a Dezső-legénység. Az 54. percre már négy góllal ment a Vásárhely, sorrendben Paku Dániel, Friedl Máté és Balázs Máté talált be, ebből a gödörből pedig már nem tudtak kikecmeregni a szigetiek.

Csongrád megyei U19-es bajnokság, ’A’ csoport, 3. forduló

Tiszasziget SE – Hódmezővásárhelyi FC 0-4 (0-1)

TSE: Csikós, Végh Á., Fekete-Nagy, Bakos, Restás, Végh M., Tóth, Berta, Nacsa, Putnik, Kiss
Cserék: Orosz, Kocsis, Pap

HFC: Bereczki, Nagy R., Pacskó, Nagy A., Babcsán, Papp, Légrádi, Tóth L., Virág, Becsek, Varga
Cserék: Friedl, Faragó, Tóth I., Balázs, Paku

Gólszerző: Becsek, Paku, Friedl, Balázs

Nyilatkozat: „Biztató formát mutatva, magabiztos győzelmet értünk el úgy, hogy mindenkinek jutott egy félidőnyi játék!”

Author: Szeri Csaba